Este még iszom egy kis vizet, hogy időben ébredjek reggel. Álmosan kibotorkálok a fürdőszobába. 6óra. Kimosom az arcomból a magát befészkelni akaró álmosságot, fel a póló, nadrág, már kinn is vagyok az ajtón.

Az utcára lépve fejembe nyomom a fülhallgatót, indítom a lejátszót, és mikor hallom a ritmust, nekilódulok. Az utcákon már járnak-kelnek az emberek, valaki munkába megy, van aki sportol, a ház előtt a taxiban alszik a sofőr. Csak a portás vesz észre, biccent.

A levegő sűrű, nehéz belélegezni, pedig még nincs is igazi kánikula. A felgyorsult légzés kezdetben akadályokba ütközik, úgy érzem megfulladok, aztán megszokja a tüdőm a nedvességet.

A park mellé érve már sűrűsödik a tömeg is, sokan futnak  (van egy fickó, akit rendszeresen látok a 7év körüli lányával), van gyorsgyalogló hölgy kutyával, tai-qi gyakorlatokat végző nénik, bácsik, hátrafelé sétáló emberek, a “nagyon” idősek erős karlendítésekkel, és a karjuk csapkodásával lépkednek előre (nekik ez a sport), és az úttest szélén a napi edzést teljesítő országútisok folyamatosan jönnek szembe. Otthon max. a Margitszigeten látni ilyet, a sportolás kevésbé jellemző hazánkra, de javítson ki, aki szerint tévedek.

Arra gondolok, milyen klassz lesz, ha 3 hét múlva megérkeznek Mankáék, hogy hova fogunk menni, mit fogunk csinálni, a leendő közös kávézásokra az erkélyen, és hogy milyen nagyon meleg  lesz. (Szép dolog ábrándozni. ) A héten jó meleg az idő, kellemes. Aztán lassan jön a tűző napsütés, az elviselhetetlen meleg, amiben még a ruhák se száradnak, a légcsöved pörkölődik a forró levegőtől, és ha esni kezd se jobb semmivel, mert ugyanolyan meleg pisi ömlik az égből mint amilyen maga a nyár. Ezt mondják, ezzel riogatnak ugyanis, és a legtöbben (még a kínaiak közül is sokan) mennek haza a nyárra, menekülnek az országból, illetve pontosabban a környékről. Szóval futás közben, gondolatban, felkészítem magam a nyárra. Hogy melegebb lesz mint most, amikor épp gördül le a hátamon a veríték.

Majd egyszer csak zajt hallok a hátam mögül. Az aszfaltlocsoló autóból kispriccelő víz a sarkamban van! Egy rövid sprint, és lehagyom. Aztán a park bejáratánál tömegre leszek figyelmes. Spontán kitelepült piac, rothasztott, illetve friss zöldségekkel, halakkal, ketrecek, bennük egymás hegyén hátán a csirkék, egy másik ketrecben ugyanígy a libák. Csak a fejük lóg ki szegényeknek. Helyben konyhakészre pucolja az eladó. 🙂 Az emberek tolonganak, le kell térnem a járdáról. Továbbhaladva megcsap a leanderek émelyítő illata, egy kis tisztásra ér az ember, látni a kis tavat ami a parkhoz tartozik, itt sokan lazítanak, nyújtanak a testmozgás után. Én is. Egy bácsi nagyon lelkes, odajön hozzám, és nagyon mondja a magáét. Annyit értek, hogy szerinte mennyire baromi jó, hogy mozgok, és hogy milyen jót tesz. Elköszönök, aztán hazakocogok.

Otthon még mindkét fiú alszik. Zuhany. Már nem kerülget az álom, és hogy ez biztos legyen, magamba töltök egy kis antioxidánsokkal teli kávét. Peti kibotorkál az ágyból, összekészül, én közben megterítek. Barni általában felkel, és együtt reggelizik a család, de van hogy még húzza a lóbőrt 9ig is, ilyenkor ez elmarad.

A napok így indulnak, és konkrét tervek nélkül folytatódnak, mozgás megadja a napi löketet, meg a jó kedvet. 🙂