Reggel korán keltem, mivel az a hír járta, hogy a szállodai konditerem ingyen van. Gondoltam reggeli előtt kéne kicsit mozogni. Az edzőterem nagyjából üres volt, egy japán fickó futott az egyik futópadon, ezen kívül, csak én voltam. Kis idő múlva egy indiai fiatalember állt a harmadik futópadra. A japán fickó később saját anyanyelvén biztatta magát, nagyokat kiáltva, hogy fusson tovább. (gondolom legalábbis ez volt a cél…) Az indiaival erre mosolyogva néztünk össze. Elég ritka és érdekes jelenség volt számunkra. 🙂

Miután a japán fickó távozott, az indiai átállt az ő futópadjára, és beszédbe elegyedett velem. (Megjegyzem, nagyon szépen beszélt angolul.) Kérdezte hogy csak nyaralok-e, stb., aztán mondta milyen felhős az ég odakint. Nos, a tegnapi képeken láthattátok, hogy mennyire “felhős” . 🙂

Kis dumcsi után elköszöntem tőle, lementem Mankáékhoz, és együtt mentünk reggelizni. A reggelik fejedelmiek voltak, volt többféle sajt, felvágottak, halak, kenyerek, és péksütemények, goffri, palacsinta, virsli, főtt tojás, rántotta, kínai kaják, leves, gyümölcsök, müzlik, sushi, saláták-zöldségek, joghurt, tea, kávé, és különböző gyümölcslevek, meg tej. Szóval volt minden! 🙂 Minden nap jól degeszre ettük magunkat. 🙂

Reggeli után a lobbiban találkoztunk, beültünk egy taxiba, és elindultunk. Tudni kell, hogy Shanghaiban is, és Pekingben is műanyag fal védi a taxisokat az utastól, mert anno volt pár késelés, ezért azóta óvatosak. Természetesen előre ültem, és így én nem láttam a taxiórát, csak mikor időnként előre hajoltam – a Shanghaiban használatos műanyag plexilappal ellentétben itt ugyanis tömör fekete műanyag lap veszi körbe a vezetőt. A hátul csücsülők ellenben jól ráláthatnak – már amikor… Mondta Peti, hogy 30Y körül lesz a taxi. Mikor odaértünk, a taxis lecsapta az órát, mielőtt még megnézhettem volna, pedig pár perccel előtte még 26-on állt. Kérdezem mennyi, miközben Marianneék kiszálltak. Mutatja hogy 40. Nézek egy nagyot, mert nem hiszem nagyon, de hogy vitatkozzak vele, mikor már lecsapta az órát? Vágok egy grimaszt, és adok egy 100ast neki. Visszaad 40-et. Nézek rá, hogy ez kevés. Visszaad még egy 10-est. Még mindig megdöbbenve nézek, és már nyílik a bicska a zsebemben, de visszafogom magam. (nem kéne…) Végül visszaad még egy 10-est, de mintha a fogát húznák. Méltatlankodva kiszállok, szitkozódok. Átszeljük a Tian’anmen teret. Rengeteg ember, szmog, pára, meleg. Középen a nagy sarlós kalapács (90 éves volt a Párt pénteken, nagy ünnepségre készültek), számomra semmi extra. Átmegyünk a Tiltott város bejratához. Mao arcképe alatt besétálunk, mindenhol árusok, és önkéntes jelentkezők idegenvezetésre. 60Y a belépő egy főre. 5Y-ért, még térképet is vehetsz. Az egész nagyon szép, csak nagyon nagy a tömeg is, bár még jó, hogy nem hétvégén jöttünk. Barni rohangál fel-le, nagyon tetszik neki. De persze nem arra jön amerre szeretnénk, jgy egy idő után cipeljük. Nem baj, jgy is elfárad. 🙂

A város végén kedves kertecske. Miután kisétálunk a kijáraton, szemben látunk egy parkot, kis hegy a tetején, azon pagoda. Megnézzük, a beugró csak 2Y/fő. Lacival előre megyünk, fel a lépcsőkön, Barni Manka segítségével mászik fel egyedül! a csúcsra. Odafennt gyönyörűen belátni az egész tiltott várost. Kár hogy nagy a szmog.

Miután leérünk, taxivadászatra indulunk. A kijárat előtt sok taxi áll, furcsa mód egyik sem indul. Gyanús. Odamegyek az egyikhez, megkérdezem elvisz-e 30Y-ért a szállodába. Egyből hátat fordít, és elmegy, utánaszólok, hogy akkor legalább mondjon egy árat. Visszafordul, és a képembe nevetve ismétli a kérdést. Jó. Akkor hagyjuk. A tűző napsütésben, hulla fáradtan elsétálunk a kereszetződésig. 3 taxiból, csak a 3. hajlandó elvinni a szállodáig. Nagyon furák ezek az itteni taxisok. Ha épp nincs kedve, ő aztán semmi pénzért sem visz el oda ahová szeretnéd.

A taxi mindenesetre 26Y-ért vitt el minket a szállodáig, de mikor 100-ast adtam, nagyon csúnyán nézett. Aztán kapcsolt az agyam, hogy hiszen van nálam apró, így elnézést kértem, és nyújtottam azt. Még csúnyább tekintet után egy kedves mosolyt kaptam, amolyan bolondok ezek a külföldiek mosolyt. Hullafáradtan feküdtünk le aznap délután.

Aztán ébredéskor elmentünk kávézni egyet, majd Petivel és Tamással (Peti főnöke) együtt vacsoráztunk azon a helyen, ahol első nap ebédeltünk. Megint jó volt, sőt most sikerült még jobbakat rendelni! 🙂