Jelentés az oviból

zaqrack Posted in Család,Tags: , , ,
3

Ahogy telnek-múlnak a napok, Barni kezdte megszokni és megszeretni az ovit. Azért csodákra nem kell gondolni, persze még nem játszik a többi gyerekkel és minden reggel mikor otthagyjuk volt egy kis sírás – aztán később már inkább csak nyafogás – de napközben már az óvónénik elmondása szerint egyáltalán nem sírt, és hazafele menet is mindig azt mondta, hogy jó volt az oviban.

Az ovisnaplóban is szaporodtak a bejegyzések és a képet – és a délelőtti-délutáni foglalkozásokra már rendszeresen az “érdeklődött” kategória került bejelölésre, ahogy Barni egyre inkább bekapcsolódott a közös munkába. Csak egy dolog nem javult – az evés.

Már az első héten szóltak az óvónénik, hogy Barni nem akar enni, maximum rizst. Reméltük ez megjavul idővel – de épp ellenkezőleg – két olyan nap is volt sorban egymás után, hogy Barni egyáltalán semmit nem evett az oviban. Mint a képen is látható: érdeklődött és aludt rendesen – de enni nem evett:

More »