A felelőtlen szülők


Ma sétálni voltunk. Anya-Apa-Barni-Ricsi-Manka nagyi. A felnőttek sétálva, Barni a motoron, Ricsi pedig a szuper, kifejezetten legkisebb babáknak való rugalmas hordozókendőben Andi hasán. Csak két lábacska lógott ki belőle. Elmentünk a kedvelt huplis parkba és a mellette levő holdkertbe.

Természetesen mindenki Andit bámulta, és amikor rájöttek, hogy azok a lábak egy babához tartoznak, érdeklődve jöttek közelebb kérdezősködni. Több, azt hiszem 4-5 pár/család is odajött hozzánk a délelőtti séta és a déluáni boltbamenés folyamán. Az első kérdés mindig az volt, hány hónapos a baba.

Andi szép, Ricsinek jó helye van – de mi is ezzel a probléma?

És amikor a kérdésre rávágtam, hogy “két hetes” akkor szörnyülködve hátrébbléptek. A férfiak csak kínjukban röhögcséltek, a nők-lányok-asszonyok pedig vérmérséklettől függően komoly ejnyézésben vagy szinte támadó oktatásban részesítettek minket.

Hogy ezt mi hogy gondoljuk? Mit keresünk itt az utcán? Andinak otthon kéne pihennie! És a baba! Mi az hogy kivettük az ágyból, egy ilyen picit.  Megártanak neki a napsugarak! És úgy egyáltalán, mi nem tudjuk, hogy szülés után 42 napig nem szabad kilépni a lakásból az anyának és a babának?

Bizony, Kínában ez a szokás. 6 hétig otthon, még a boltba se mennek le. Sőt, újabban egyes kórházak sok-sok pénzért lehetővé teszik, hogy szülés után 42 napig bent maradhasson az anyuka és a baba, teljes kiszolgálással – hogy még haza se kelljen menni. És a emberek fizetnek azért, hogy a kórházban maradhassanak…

Természetesen mindig közöltem, hogy igen, tisztában vagyunk a kínai szokásokkal, azonban nálunk ez máshogy megy, már 1-2 hetes babákkal is azt ajánlják az orvosok, hogy menjünk rendszeresen sétálni. Erre volt, hogy megkaptam, hogy mi külföldiek túl lazák vagyunk, más esetekben csak kényszeredett nevetgélés volt a reakció.

A legharciasabb nénivel délután kerültünk össze. Kérdésére – okulva a délelőtti tapasztalatokból inkább azt mondtam, hogy már egy hónapos Ricsi. Hát nem jött be a trükköm…

Annyit értem el vele, hogy pár másodperc hatásszünet volt az elején, és csak utána jött a válasz: “De hiszen az kevesebb, mint 42 nap! Mit keresünk mi itt az utcán? Majd pedig Andihoz fordulva határozottan felszólította őt, hogy menjen haza, most, és különben is, miért van ilyen lengén öltözve, még megfázik (mármint Andi). Amúgy Andin hosszúnadrág, egy közepesen hosszú ujjú póló és egy hordozókendő volt, az utcán meg 26 fok és kellemes meleg szellő.

Szóval így jártunk. Most mi vagyunk a felelőtlen külföldiek, akik az utcát járják veszélynek kitéve a gyereküket. Én meg a felelőtlen családfő, aki kiengedi a feleségét az utcára.

Este elmondtam Kay-nek, hogy jártunk (ő a kollégám aki két hónapon belül szül), mire mondta, hogy elhiszi, kiakadtak a népek – ő aztán biztos ki se teszi majd a lábát az utcára 42 napig, ezért is repül ide az anyukája, hogy addig ő intézze az intéznivalókat és nem nagyon ismer olyan kínait, aki ne tartaná ezt a szabályt. Kérdésemre, hogy ez mégis miért van így, azt mondta, hogy az a mondás járja, a kínaiaknak evolúciós különbségek folytán “máshogyan áll össze a testük” hozzánk képest – akármit is jelentsen ez.

Legközelebb ha valaki le mer minket a témában szólni, akkor majd visszaszólok neki, hogy ti meg bezzeg édességgel etetitek a párhónapos babákat és pucér fenékkel járatjátok a gyereket az utcán, sokszor télen is. Lám, még bizonyítékom is van róla:

na, erről beszélek…

A séta viszont ettől függetlenül jól sikerült és nagyon jól éreztük magunkat. A park pedig még sokkal gyönyörűbb volt, mint pár héttel korábban, a rengeteg színes virág miatt. Íme további képek.