Az ünnepeket kihasználva ismét felfedezni indultam – a cél ezúttal is a külső gyűrű környéke, de nem észak, hanem dél felé: a korábban már megismert Sunqiao kerület külsőbb részeit akartam megismertni, a szokásos edzés-felfedezés-hazagurulás felállásban. Helyezzük kicsitkontextusba, melyik részről van szó, íme a korábbi felfedezések térképe – ez a hatos számú rész.

Zhangjiang-on átszáguldva kb. nulla forgalommal kellett megbirkóznom, míg elértem a középső gyűrűig. Ami ezen az oldalon még nincs kész, de azt elég látványosan teszi:

Úgy látszik ez a befejezetlen hidak napjaként indult, kicsit délre sikerült megtalálnom a korábban már megismert befejezhetetlen hidat. (hiszen még egy nagyobb személyautó teteje is elkaszálná a híd alját)

A külső gyűrűt dél felé hagytam el, ahol -mi más- ismét egy kisebb lakótelep épült.

Pár utca és már benn is voltam Sunqiao kerületben, egy eddig felfedezetlen részén. Már itt sem volt rossz, kellemes kis utcák voltak – kvázi kertvárosi hangulat.

Persze azért itt is lakik olyan, aki kicsit túlzásokba esett.

Még az út széle is rendezett volt:

Több helyen még persze megvoltak az ünnep után petárdamaradványok.

Az autóparkból és az emberek ruháiból ítélve egyáltalán nem a szegényebb réteg lakott erre.

Aztán egy nagyobb kerítés jött – gondolom valami privát klub lehetett a belső oldalán. Sajnos nem tudtam meg, mi az.

Ami már itt feltűnt, hogy – kínai viszonylatban – tiszta volt az útszéli patak. Vidáman úszkáltak benne a libák.

Megnéztem a térképet, ami szerint nem messze innen van egy templom, csak kicsit vissza kell menni nyugat felé, gondoltam megnézem. És ahogy visszaindultam nuygat irányában, feltűnt, hogy itt már voltam – mégpedig Danival tekertünk erre a tengerpart felé. Mondjuk ezt a várkapu-szerű kerítést nem lehetet elfelejteni.

Be is mentem a “várba”, ahol a külső kerületekből Shanghai eddig talán legszimpatikusabb környékét találtam. Rendezett kis parti sétány, takaros házak és rengeteg bicikliző és labdázó gyerek.

A templomot persze nem találatm meg (már ha létezik egyáltalán), ellenben egy kutyafuttató-horgásztó az utamba került.

Innen pedig rengeteg kis utacska vezetett keresztbe kasul kis fás ligeteken.

Itt-ott pedig nádassal szegélyezett tavacskák, szemét nélkül, tüzifát gyűjtögető nénikkel. Még tényleg Shanghaiban vagyok?

Igen, sajnos igen, a háttérben ahol a metró fut, láthatók a nagyobb épületek.

Innen észak felé kellett volna visszaindulnom, de még tettem egy pár kilométeres kitérőt kelet felé, hogy érdemes-e máskor arra továbbbicajoznom. Szerintem igen, kellemes környék volt. Voltak szegényebb – de tiszta- házak:

És voltak olyanok, ahova akár be is költöznék. Körbe tavacskák, kis erdők, a legközelebbi metróállomás mégis csak két kilométerre van – nem is olyan rossz!

Egyértelműen úgy tűnt, ez a környék már régóta ilyen volt, csak a kis falucska köré idenőtt a város. No de ideje hazaindulni. Voltak még régi épületek – költséghatékonyan kibővítve:

Aztán egyre jobban iparosodott a környék, álláshirdetést is találtam a falon, amelyik a közeli HTC gyárba toboroz bentlakásos elektronikai (gondolom telefon) összeszerelő munkásokat.

Lássuk milyenek a modern rabszolgamunka feltételei: 500 főt keresnek, nőt, férfit egyaránt. A fizetés havi 1860 yuan (65000 HUF), a túlórát fizetik, napi háromszori étkezést szintén – és részletesen kitérnek arra, az egyes étkezések pontosan milyen fogásokat tartalmaznak – elvégre Kínában vagyunk (vagy csak nincs más juttatás amit ki lehetne hangsúlyozni). A szálláson légkondi, tévé, tanulásra alkalmas asztal, mosógép. A cég biztosítja a nyugdíj- és egészségügyi járulék megfizetését és az újévi bónuszt. Minden juttatást beleértve a havi ellátmány 3900-5800Y (gondolom ebbe beleértik a szállást és étkezést is). Ez  ugye nem sok, de ugye bentlakásos, tehát a fizetés nagy részét félre tudják rakni és küldeni haza a családnak vagy eltenni valami másra. 

A külső gyűrűt átlépve a térkép szerint csak egyenesen kellett követnem a régi utat, ami elvezet a kedvenc folyópartomra. Ez a múltkori Waigaoqiao felfedezéssel ellentétben most valóban működött is, sőt még egy pár érdekességet is láttam menet közben, például ezt a frissnek tűnő templomot (sajnos a fa pont kitakarja az előtte álló kis pagodát, de jól passzoltak egymáshoz – ellenben a szobrot nem tudom értelmezni)

És egy festőkolóniát is (legalábbis másra nem tudok asszociálni a névről :)):

Sőt, mindennek tetejébe a folyóparti úton végig hátszelem volt hazáig, így kivételesen most az út vége lett a leggyorsabb rész. Bár a képek alapján talán nem tűnik olyan érdekesnek, talán az egyik legjobb út volt ez eddig az 50km-nél rövidebbek közül.