Hangzhou-Longjing-Hangzhou túra

Panda Post in Felfedezés, Utazás,Tags: , , , ,
2

Nemrégiben vendégeink voltak itt élő barátaink, akikkel kitaláltuk: menjünk el Hanghzou melletti hegyekbe túrázni a teaültetvények közé. Az ötlet szuper volt, így Peti neki is látott, hogy megszervezze remek utunkat. A környéken már volt egy túra idén tavasszal, akkor csak Jenő és Peti ment, most a nagyobb csapat és gyerekek miatt egyszerűbb és rövidebb terepet terveztünk.

Korán reggel keltünk, de sok dolgunk nem volt, mert előző nap összepakoltuk már, amit kellett vinni. Ez főként ennivalóból állt, a váltás ruha csak mellékes szereplő volt a táskákban. Peti akadékoskodott azért egy picit, hogy szerinte sok lesz ez, de jelentem, épp elég volt. Egyébként is, kajából sosem lehet sok, mert hiszen útközben reggeliztünk, vacsoráztunk (bár ezt nem így terveztük), és még nassolnivaló is kellett picit az útra.

Sikerült icipici csúszással elindulnunk, miután felkeltettük a gyerekeket. Fél hatkor már világos volt – Barni egyből kipattant az ágyból, Ricsi még szundított volna, ha hagyjuk. 6:20-kor sikerült elindulni beugrottunk egy taxiba és irány a metró.

IMG_8996

A metrón szépen megreggeliztek a gyerekek is, már csak azon izgultunk, kell-e futni a pályaudvaron, hiszen még hátra volt a csomagellenőrzés, mozgólépcsőn álldogálás, stb.

IMG_8997

Szinte pont kapunyitásra odaértünk, a többiek már vártak minket.

A vonat indulása előtt tizenöt perccel nyitják a kapukat, ekkor lehet lekezelni a jegyeket, így jut át az ember a kapun. Utána lépcső/mozgólépcső vezet le a peronhoz. A leggyorsabb G kategóriás vonattal mentünk, így az út 58 perc Hanghzou-ig. Vicces, hogy az egy szinttel lassabb vonat 15 perccel lassabb és a jegy rá 80Y helyett csak 50Y. 🙂 A manók jól bírták a vonatozást és kedves útitársaink is segítettek vigyázni rájuk, szórakoztatni őket. 🙂

Két házaspárral mentünk, Jenővel és Évivel, valamint Erikával és Tibivel , mindkét családban blogot vezetnek a lányok, szóval felfoghatjuk afféle blogger-találkozónak is a túrát, mindenesetre biztosan jól dokumentált kiruccanás volt 🙂

A vonat az új külvárosi pályaudvarra érkezett, ami elég messze van a központtól –  hogy ne a metrózással teljen a nap, taxiba szálltunk. A taxiban Ricsi hamar elaludt a ringatózástól, szinte észre se vettem. Barni ezzel ellentétesen arra panaszkodott, hogy melege van és fáj a hasa, de közben jég hideg volt és sápadt. Na persze, hogy rosszul volt. Hiába mondtam neki, hogy nézzen ki az ablakon és vegyen mély levegőt, ő inkább elaludt, csak ne érezze a hányingert. Szegény. A taxis nem volt túl gyors, dugó is volt, így aztán sokáig tartott mire odaértünk a Jiuxi scenic area-hoz a hegyek tövében.

IMG_9005

Konkrét útitervünk volt: innen relatív könnyű terepen, 4km távot leküzdve felsétálunk Longjing faluba, ami a teájáról Kína-szerte híres, majd pedig onnan a hegygerincre felkapaszkodva lesétálunk vissza a városba. Nekünk délután 5-re, a többieknek (némi városi nézelődést betervezve) 7-re vettünk hazafele szóló vonatjegyet, ami kényelmesen elérhetőnek tűnt, tekintve hogy csak 10km-t terveztünk sétálni.

A gyerekek fel is ébredtek, mikor megálltunk. Az útszakaszon, amin elindultunk, épp futóversenyt tartottak, emberek futkároztak sorszámmal a hátukon. Elég profinak tűntek – mint kiderült a táv – terepen, hegyen-völgyön át- 32km így nem csoda, hogy profinak tűntek. :)Jenő előzékenyen nyakába vette Ricsit és elindultunk.

IMG_9105

Barni eleinte lemaradozott, Erika és Tibi, no meg persze én buzdítottuk, jöjjön picit gyorsabban, mert ugye minden kavicsnál, botnál meg kell állni és fél órát tanulmányozni, csakhogy erre most itt nem igen volt időnk. Szépen belerázódott a tempóba később, bár azért néha kellett noszogatni.

IMG_9060

Útközben felbukkantak a lankás domboldalt beborító teabokrok, némelyik tele illatos virággal. Több helyen dolgoztak a földeken, óvatosan szedték le az arra érdemes leveleket.

IMG_9021

IMG_9068

A kellemes, hüvös de szép, napos időt kihasználva sokan most készíttették el az esküvői fotóba bekerülő képeket. Itt ugyanis az a szokás, hogy az esküvő előtt, különbőző fényüző ruhákban pózolnalk az esküvői albumhoz több helyszínen, napokon át a házasulandó párok.

IMG_9043

A patakparton haladtunk, komoly felüdülésként hatott, hogy a városi patakokhoz képest ez tiszta volt, átlátszó, halkan csordogáló vízzel.

IMG_9092

Időnként a patak elénk kanyarodott, itt kiálló köveken lehetett végigtipegni. Ezzel mindig lehetett motiválni Barnit, ha épp lemaradozott, az átkelőkhöz mindig odaszaladt és ügyesen átlépkedett. Egyszer persze kipróbálta – direkt – milyen belelépni a vízbe, de szerencsére nem ázott be a cipő.

IMG_9071

Barni szerzett egy virágot az egyik bokorról, azt szorongatta, szagolgatta, mutogatta mindenkinek, majd mikor Ricsi megkaparintotta (mert a jószívű Barni odaadta!), akkor szépen darabjaira szedte.

IMG_9065

IMG_9085

Láttunk sok üreges, odús fát, érdekes citrusféléket (ezeket hol fákon, hol meg kosárban) és persze teabokrokat mindenhol.

IMG_9090

Ahogy haladtunk egyre előrébb, úgy sürüsödtek a bokrok és a bokrok által elfoglalt területek. Nagyon szép volt. A vége felé már Ricsi is felélénkült és ő is sétálgatott, bár nem mindig arra, amerre kellett. 🙂

IMG_9102

IMG_9114

Fél tizenkettő körül már meg is érkeztünk Longjing faluba, ahol nem meglepő módon már az első sarkon kérdezte egy nő, éhesek vagyunk-e. Nekem bevallom, fel se tünt, hogy ebédidő van, de nem esett rosszul az étel. Egyeztettünk, hogy mit szeretnénk enni, aztán vártunk, hogy kihozzák a finomságokat.

Amíg vártuk az ételt, teát szolgáltak fel. Nem volt rossz, de aztán mikor már jól kiázott a tea, akkor már kevésbé volt élvezthető, mert nagyon keserü lett az íze. Szerintem lehet, hogy csak túl sokat raktak a tealevelekből a vízbe…

A menü a következő volt:

  • pirított tök sósan – Peti:5/5, Andi: 5/5, Ricsi:5/5
  • édes-savanyú oldalas – Peti 5/5
  • padlizsán – Peti:5/5, Andi:5/5
  • valami folyami hal – Peti: 5/2
  • pirított marha csípőspaprikával 5/3
  • mapo tofu – Peti: 5/2
  • csípős-savanyú krumpli – Peti:5/4, Andi:5/4
  • paradicsomos tojás – ez számomra értékelhetetlen, meg se kóstoltam… (túl kevés volt a paradicsom, Peti 5/3
  • hagymás hús húsos pirított hagyma – Peti:5/4, Andi:5/5

IMG_9137

Tisztességes vidéki kaja volt, ettünk már jobbat, de ár-érték arányban kitűnő volt, 320Y-t fizettünk hatan, úgy, hogy abból 100Y volt a tea… Miután megebédeltünk, kicsit rohangáltak a fiúk és továbbindultunk. Az aszfaltozott úton nem tudtunk továbbmenni fel a hegyre, egy fizetős templomban ért véget az út, ahonnan a jegyszedő elmondás szerint nem volt több kijárat, így Peti egyéb alternatívákat keresett és picit előre ment, hogy megszemlélje a terepet, majd hamarosan intett, hogy kövessük.

IMG_9175_stitch

Természetesen hamarosan zsákutcába jutottunk a teacserjék között, de legalább megláttuk, hol megy tovább az út – nem volt más hátra, mint leereszkedni az igen meredek hegyoldalon az úthoz – sikerült. 🙂

IMG_9180

Végre az úton voltunk, de még nem tudtuk, hova vezet. A falu a völgyben feküdt, Peti pedig a mellette magasodó hegytetőre vágyott felmenni, ezért mi is nekivágtunk.

IMG_9185

Nemsokára kis csapat jött szembe, Peti megkérdezte ez az út felvisz-e a gerincre, mire ők helyeseltek, így mentünk tovább. Barni végig nagyon hősiesen ment felfelé és egyáltalán nem nyafogott, pedig nem kis távot mentünk aznap felfele menet. otthoni viszonylatban se nagy szám, kb. 300-350méteres dombocskákról beszélünk, de a terep nagyon meredek, nem véletlenül van mindenhol lépcső út helyett.

IMG_9194

Ricsi kicsit nyügös lett, hiányzott neki az ebéd utáni alvás. Ezért aztán Jenő hátára kötöttük, ahol szundított egy nagyot. Én sűrűn kattogtattam a fényképezőgépet és a lányokkal együtt terelgettem Barnit a csúcs fele.

IMG_9207_stitch

Jó érzés volt feljutni a tetejére, ahol aztán mentünk tovább végig a hegygerincen. Barni is rettenetesen büszke volt magára, joggal, teljesen egyedül jött fel.

IMG_9211

IMG_9226

A teaültetvények fantasztikus látványt nyújtottak, szép időnk volt. Készült is jó sok kép.

IMG_9230

IMG_9231

IMG_9240

IMG_9244

IMG_9246_stitch

A csúcsra jutottunk minden tekintetben, ezután lefele vezet a történet – innen Peti mesél. 

Az egyetlen gond ezzel a hegyre vezető ösvénnyel az volt, hogy pont a kívánt iránnyal ellentétesen haladt. Így mire du kettő körül felértünk a csúcsra, messzebb voltunk a várostól, mint a faluban, ahol ebédeltünk. Nem gond – gondoltam – térkép szerint csak 4-5 kilométert kell legyalogolnunk, az biztosan belefér két órába, utána hopp be egy taxiba és irány a pályaudvar. Az valahogy kiesett a fejemből, hogy a múltkor mikor Jenővel kettesben túráztunk, a tervezett táv felét tudtuk megtenni mert ugye itt nem utak vannak, hanem lépcsők, fel-le.

IMG_9256

És itt se volt ez másképp… Szépen megkerültük a falut a gerincen – ezzel el is ment egy óra, kezdett biztossá válni, hogy a vonat felejtős, így emiatt nem aggódtunk sokat. Sajnos előre megváltott jegy esetén ha a járatot lekésed, a jegy árát nem térítik vissza és nem átírható a jegy – ez legyen a legnagyobb baj,jobban aggódtam amiatt, lesz-e még aznap helyünk haza emberi időben.

Egy idő után eltünedeztek a teaültetvények, de szép és csendes erdőben sétáltunk tovább. Időközben Barni tartalékai is elfáradtak, így egy jó másfél-két kilométeres szakaszon én cipeltem. Természetesen amikor azt hittük, hogy már csak lefele vezet az út, akkor jött váratlanul egy ilyen hegy:

IMG_9267

De leküzdöttük és utána már tényleg szinte csak lefele mentünk. Végül háromnegyed öt körül értünk le a vülgybea teamúzeumnál – akkor ennyit a vonatról. A gond az volt, hogy még a tó nyugati felétől is jó kilométernyi távra voltunk – vártunk 1-2 buszt de nem fértünk fel, így begyalogoltunk, közben szépen bealkonyodott.

Gondoltuk majd a tónál fogunk egy taxit vagy buszt – ezzel fél óráig próbálkoztunk, de a buszok vagy szardíniakonzerv állapotban voltak, vagy még annál is rosszabb helyzetben, és meg se álltak. A taxi talán egy jött fél óra alatt, de azt elhappolták. Sietnünk kellett, hiszen nem volt vonatjegyünk, és ki tudja mikorra kapunk – de lassan a többiek esti hét órás jegye is veszélybe került. Végül egy emberke megállt a kocsijával, és megalkudtam vele, hogy 50Y-ért elvisz a legközelebbi metróállomásig. Ez kb. a taxis ár duplája. A pályaudvarig 100Y-t kért volna a fickó. A többieket sorsukra hagytuk – illetve telefonos kapcsolatban maradtunk, hogy ők is elérjék a vonatot.

Az ilyen illegális taxisoknál problémás a minőségbiztosítás hiánya… Emberünk az elején relatív udvarias volt, beszélgettünk egy kicsit majd elsikkadt a beszélgetés és ő úgy gondolta hogy akkor most rágyújt. Szóltunk neki halkan, hangosan, sokféleképp, hogy ugyan oltsa már el a gyerekek miatt, de az egyik fülén be, a másikon ki. Lehúztuk az ablakot – megkértük ő is húzza le, de erre közölte, hogy az ő ablakjának a motorja elromlott, nem tudja. Kösz. Szerencsére nem fulladtunk meg. A belvárosba érve ismét rátört emberünkre a nikotinéhség, már nem is próbálkoztunk szólni, egyből húztuk le volna az ablakot – csakhogy blokkolta a hátsó kapcsolókat… na itt elég mérges lettem én is, Andi is a füstben ülve a gyerekekkel, de már csak 2 sarokra voltunk, így tűrtünk. Majd megálltunk, rossz előérzetem volt, szóltam Andinak, hogy igyekezzünk a kiszállással… Nyújtom neki az 50Y-t, mire jön a szokásos kamu szöveggel, hogy de hát ő azt az 50Y-t személyenként értette, adjak 200-at. Mondtam neki valami nem szépet, kiszálltunk, rácsaptuk az ajtót, hadd főjön a saját mérgében (főtt-füstölt), és mentünk – szerencsére nem jött utánunk.

Itt a metró… Hangzhouban a metró új, ennek megfelelően óriási sorok kígyóznak a pénztárnál és az automatáknál is. Pár perc alatt lett jegyünk azért. A következő dilemma, hogy merre menjünk, a régi állomásra, ahonnan fél óránként megy vonat, de azoknak ez a végállomása, vagy az új állomásra, ahonnan kb negyed óránként megy, de átmenő állomásként üzemel. (sűrűnek tűnhet az intervallum, de ne felejtsük el, hogy ez Kína, más mennyiségű ember utazik). Végül az utóbbi mellett döntöttünk, ami jó döntésnek bizonyult – fél hétre értünk a pályaudvarra és egy negyed nyolcas vonatra már kaptam is helyet.
Lepihentünk kicsit kiheverni az izgalmakat, és telefonon egyeztettünk a többiekkel akik a másik pályaudvarra igyekeztek- nekik végül sikerült felpréselődniük egy buszra, majd metróztak, és végül pár perccel a vonatjuk indulása előtt sikerült odaérni a kapuhoz a pályaudvaron.
IMG_9298
A pályaudvarról taxiztunk, mert semmi kedvünk nem volt még egy óra metrózáshoz 🙂 Csodák csodájára a fiúk még ezt is kibírták ébren és nyűgösködés nélkül. Úgyis ritkán látjuk a várost teljes esti díszben, jó volt átsuhanni a gyorsforgalmi úton az egész belvároson át a kivilágított felhőkarcolók között.IMG_9318

Végül több, mint tíz kilométert sétáltunk, ennek nagy részét lépcsőkön és az említett másfél kilométertől eltekintve Barni végig lábon + már 15 órája talpon voltunk, mire hazaértünk. Az izgalmak ellenére nagyon jó túra volt ez (ennyi izgalom talán kell is :)), gyönyörű helyeken, jó társasággal – még biztosan megyünk, hiszen Shanghaiból ez a legkönyebben elérhető túraterület. De hazaútra vonatjegyet legközelebb biztos nem veszünk előre, inkább betervezünk egy óra várakozást a pályaudvaron 🙂

Évi is írt már a blogjukra a túráról, akit érdekel itt olvashat utána. Erika is írt, az ő bejegyzése pedig itt van. 🙂
« Prev: :Next »