Nos, ennek is eljött a napja. Nyolc otthon töltött hét után visszatértünk Kínába. Haza? Itthonra? El? Nem tudom. Nyolc hét és a család persze bőven elég volt ahhoz, hogy visszarázódjunk a budapesti életbe 100%-osan, annak minden előnyével és hátrányával együtt, de ugyanakkor nem volt olyan hosszú idő ahhoz, hogy olyan fájdalmas legyen az utazás, mint közel egy évvel ezelőtt. Tudtuk hova jövünk vissza, egy otthon vár itt is, egy kisebb nehézségekkel de stabilan működő csapat és 1 év stabil Kína-tapasztalat a hátam mögött – tehát sokkal jobban tudtam mire számíthatok, így sokkal nyugodtabban indultunk útnak. A nehezebb talán csak az volt, hogy most egészen biztosan 10 hónapig szinte biztos nem tesszük a lábunkat vissza nemhogy Magyarországra, de még Kínán kívülre sem.

A dolog pozitív oldala, hogy ismét rendszeresen lesznek blogbejegyzések. Hurrá! 🙂 Ez meg mosr kifejezetten hosszú lesz, hogy ne hiányozzunk annyira 🙂

Az utazás és az első nap ennek megfelelően nyugodtan zajlott, de mivel Kínáról van szó, voltak nehézségek természetesen. íme:

A háttér annyi, hogy ismét Hainan Airlines segítségével utazunk, de ezúttal nem rögtön átszállásos Budapest – Peking – Shanghai vonalon, hanem elintéznivaló teendők miatt 1 éjszakát Pekingben töltünk. Na ebből lett a kalamajka.

Elég sok csomagunk volt – hiszen a baba érkezésére szerettünk volna megfelelően felkészülni. A Hainan nagyon bőkezű a fejenként 30kg-os limittel, de pár nappal az utazás előtt szembesltünk vele, hogy jó 20kg-val a limit fölött vagyunk. Aztán barátok és munkatársak pótolhtatalan segítsége révén a végeredmény 85kg lett + kézipoggyász, ezen felül 21kg jön utánunk repülőn hétfőn és még 30kg majd pár héttel később hajón, mindezt ingyen. Ezúton is ismét köszönjük mindenkinek a segítséget!!! Ennek ellenére a problémák a csomagokkal még Budapesten elkezdődtek:

1. Hazafele ugye gond volt abból, hogya belföldi jegyre csak 20kg-os limitet adtak volna, amit némi hajnali asztalracsapkodással sikerült megoldani. Ezt részletesen leírtam a blogon, így most újra nem térnék ki rá. A rossz tapasztalat miatt a szinte teljesen kihalt Lisztferihegy 2B terminálon (rossz volt így látni a repteret) rákérdeztem, nézzenek rá, most mi a helyzet a jegyünkkel, rendbe van-e a belföldi Peking-Shanghai úton a csomaglimit.
Hát nem volt. Ugyanis a Hainan-nál a nemzetközi limit csak akkor használható a belföldi járaton is, ha az átszállás 24 órán belül megtörténik. Esetünkben ez 36 óra, tehát nem megy. Pörögni kezdtek a fogaskerekek az agyamban, az biztos volt, hogy Pekingig elvisszük a csomagokat, onnan meg két lehetőséget láttam, vagy a reptéren kialkuszunk valami kedvező megoldást, vagy futárral tovaküldjük a nem sürgős csomagokat Shanghaiba. Feladtuk az összes csomagot, elbúcsúztunk hát a rokonoktól, majd mentünk a biztonsági ellenőrzésre – majd Pekingben meglátjuk mi lesz.

2. A biztonsági ellenőrzésen -nagyon ritkán esik meg velem – de ezúttal nyertem egy cipőlevevős teljes motozást. Ezzel nem is volt gond. A gond azzal volt, hogy az egyik kézipoggyásznak szánt bőröndöt ki kellett nyitni és egyesével kipakolni – de én tudtam mi a baj vele – a biciklilakat. Ugye ezzel is gond volt hazafele menet az útipoggyászban, gondoltam most berakom kézibe hogy ne legyen belőle gond. Hát ez egy hülye döntés volt, 5 perccel később szaladhattam vissza a teljes csomaggal a check-in pulthoz feladni a bőröndöt. Tanulság: bicajlakatot ne akarjatok kézipoggyászban vinni, nem lehet! (Arra most nem térnék ki, mennyire volt felesleges átutaztatni szerencsétlen lakatot az egész világon – de amúgy is hosszúra nyúlt (és súlyos) listánk van a dolgokról, amit legközelebb SEMMIKÉPP nem hozunk haza. 🙂 Mindegy nem lett gond, még volt időnk kicsit felfedezni a skycourt-ot is meg a játszósarkot + bekapni egy pár faltat beszállás előtt. A reptér nagyon szép lett, így már vállalható nemzetközi összehasonlításban is.

A repülőúton úgymond nem voltak gondok – attól eltekintve, hogy Andi bekészített kényelmes melegítőnadrágját a nagy sietségben feladtuk poggyásznak az utolsó bőrönddel, így farmerben volt kénytelen végigszenvedni az utat szegény. Meglepő módon a gép teljesen tele volt, rajtunk kívül kb. 7-8 ember volt nem kínai. Volt egy komplett osztály valami speciális gimnáziumból európai osztálykiránduláson (ennyit az általános kínai nyomorról) meg egy erhu-n játszó ifjúsági zenekar. Szóval az átlagéletkor alacsonyvolt, a zajszint ennek megfelelően magas, de viselhető.
Barni hősiesen viselte az utat, és véletlenül egész jól jött össze az alvásritmus is – a délutáni alvás kvázi kimaradt,  4 és fél órával felszállás után, tehát otthoni idő szerint du hatkor még a folyosón rohangált és nem tudtuk hogy lesz ebből alvás, de aztán elesett, beverte a fejét, aminek következtében 2 perc sírás után az ölemben elaludt és a következő három órára úgymaradt – így kifejezetten frissen és kipihenve szállt le a gépről. Ugyanez rólunk már nem annyira mondható el, Ricsi elég nehezen bírta a repülést ami Andinak eléggé fájt, így csak akkor volt viszonylag jól amikro feküdt – teli gépnél ez úgy nézett ki, hogy én egy ülésen ülemben Barnival, a melletünk levő kettőn Andi fekszik és a lába az én lábamon pihen. Ez addi gműkdöött amígy Barni nem borult le alvás közben az ölemből – onnan a saját székén aludt és mivel mögöttünk olvastak lámpával, építettünk fölé sátrat pokrócból – ennek folyományaképp Andi is ülésre volt kárhoztatva és ennek megfelelően szakadt a mélybe a hangulata és komfortja, de hősiesen tűrte. Én az előbbiekből kiindulva egy percet nem aludtam vagy feküdtem, de mivel erre készültem, nem ért meglepetésként.

Pekingbe megérkezve – az összesen hét gépen levő külföldinek köszönhetően az eddigi legsimább érkezésünk zajlott le.  Kuytusok nem voltak,  a vámosokra szépen mosolyogtunk, így a kolbászok, sajtok és a túrórudik köszönik jól vannak. Veszteség azért volt – az egyik doboz kilyukadt (tartalom sértetlen), és sajnos a duplo “alaplapot” rosszul comagoltam és eltört a bőröndben – emiatt nagyon morcos voltam.

Kínai idő szerint reggel hét órakor pontban végeztünk is a formalitásokkal és kiértünk a reptér érkezési oldalára. Otthon ez ugye éjfél, Barni élvezte az “éjszakázást” és fel-le száguldozott a bőröndjén, Andi leginkább hullákra hasonlító szürke arcszínnel rezignáltan tolta az egyik  bőröndöskocsit, én meg elkezdtem az ügyintézést, hogy minden csomagunk eljusson Shanghaiba.

Abból indultam ki, hogy ha még fel is viszik a súlyhatárt. nem fogom a ké kartondobozt becipelni a szállodáig, leadjuk itt a reptéren megprzésre másnapig. Ez csomagonként 60, tehát összesen 12oY lett volna. Tapasztalataim szerint ennyiből a kínai futárok is elvisznek a másik városba akármekkora csomagot, így első körben -futár híján az állami postahivatal reptéri kirendeltségére mentem, ami nagy szerencsénkre hétkor nyit. Megérdeklődtem ékes kínai tudással, mennyibe kerül 20kg postázása Shanghaiba, amire egy álleesős 280Y körüli összeget kaptam. Ejnye, nem rettenetes, de semmiképp sem olcsó. Már értem mindenesetre miért használ mindenki futárszolgálatokat posta helyett.Nekünk most az egész elintézésére volt másfél óránk és abból élünk ami van, tehát az A terv a posta, de gondoltam ekkora költség kis utánajárást megér.

Elmentem a Hainan pultjához, ahol elmondván panaszom, hibátlan kedvességgel elmondták, hogy sajnos valóban 24 óra az átszállós limit és utána 20kg/fő a szabály, esetleg a poggyászfőmökhöz menjek el kivételes elbánást kérvényezni. A poggyászfőnök azonban az egyes terminálon lakik, mi a kettesen voltunk, ez oda-vissza futólépésben 20 perc,ki tudja milyen hangulatban van kedd reggel, Andi pedig egyértelműen hullafáradt – így rövid mérlegelés után ezt az opciót meg se próbáltam, visszamentünk a postára.

Kérdezték mi van a csomagban – bátran rávágtam, hogy semmi problémás kaja, ilyesmi nincs benne, nagyrészt ruhák és könyvek.
Nem lehettem túl meggyőző, a következő lépés ugyanis a dobozok felnyitása és tételenkénti átvizgsálása lett. Ennek eredményeként a doboz könnyebb lett jó 5 kilónyi Andi által válogatott kozmetikummal, laptopakkuval, elemes berendezéssel, nekem meg égett a pofámról a bőr, hogy azt mondtam “semmi problémás nincs benne”. Több tételnél (pl. lábgyantázó berendezés erősen használatba kellett venni a kínai szókincsmaradványomat, hogy elmagyarázzam mi az – egy idő után feladtam, és minden problémásnak tűnő dolgot inkább egyből átraktam a bőröndre, a kozmetikumokat se néztük egyesével, melyik folyik, melyik nem. Nem gond, kicseréltük ruhával a kiszedett dolgokat és átraktuk a bőröndbe, jó negyed óra alatt végeztünk, a környéken ülő ki tudja honnan szalajtott kínai uraknak meg kirűnő műsort szolgáltatott, ahogy két külföldi és egy postás pakolássza a furcsa színű folyadékokat tartalmazó dobozokat és melltartókat, miközben körülöttük rohangál egy szőkehajú kiskölyök. A műsortért pénzt nem kaptunk, ellenben a végén kicsengettem a 600Y költséget, aminek fejében legkésőbb péntekre otthonunkba érkeznek a bőröndök (spóroltam egy cipekedést is) Az egész fénypontja a csomagkísérő lap kitöltése volt, ahol dettó ugyanazt kellett beírnom a feladó és a címzett adataihoz 🙂 Búcsúzóképp Andinak megengedték, hogy ráálljon a 10g pontosságú 100kg teherbírású csomagmérő berendezésre – sajnos nem lett az eredménytől jobb kedve.

Meglepően simán elinzéztem mindent, belegondoltam, mi lett volna, ha az első utunk során kell ugyanezt eljátszani – hát, nem lettem volna túl boldog. 10 hónap Kína a hátam mögött nagyon sokat jelent.

Nyolckor kikeveredtünk a reptérről, innen már minden simán ment, a reggeli pekingi dugótól eltekintve (reptér-szálloda, 18km, 1 óra), a szállodában viszont kaptunk egy duplaakkora lakosztályt, mint kértünk – jó meleg volt és jólesett.Megvártuk amíg az éttermek kinyitnak, ebédeltünk, majd Andi és Barni mentek aludni – én pedig a munkaügyi hivatalba engedélyekért meg cégregisztrációs ügyeket intézni.

Délután fél négykor a szállodába visszaérve, 24 óra talponlevés és szervezkedés után nem bírtam tovább és én is aludtam egy órácskát. Este természetesen nem hagyhattuk ki a pekingi kacsát. Barnabás keservesen sírva fakadt az étteremben, amikor megtudta, hogy nincs rakott krumpli, de aztán némi gombalevessel és kacsatekerő palacsintával sikerült visszaterelni a kedvét a helyes mederbe.

Most este fél tíz és már megint mindenki alszik csak én nem. Megyek is. Holnap nyugisabb nap lesz, a szállodából dolgozom, este ugyenekkor meg már ereszkedik a gépünk Shanghaiba. Az Ayi elileg befűti a lakást reggel, remélem minden rendben lesz. Jelentkezünk amint lehet, de az kizárt, hogy ez holnap lesz.