Nos, március 15 „tiszteletére” kivettem a pénteket szabadnapnak, így összehozva egy kellemes hosszú hétvégét. Az időjárás is adott volt – bár péntek este még ablakcsapkodó széllel tarkított vihar volt, péntekre idei rekord 18-20 fokot mondtak, és ez be is jött szerencsére – ennek fényében kiránulást terveztünk. Azért nem túl messze, a városból már nem merünk kimenni (elvégre már csak 5 hét van a terhességből), de a városon belüli kedvenc parkunkat kitűztük célként – ahol már többször is jártunk korábban.

De ne szaladjunk ennyire előre. Barnabásnak még múlt hétvégén megígértük, hogy megkapja az egyik bolt kirakatában sóvárgás tárgyaként álló kék teherautót, ha három napig nem pisil be. Barni úgy belelkesült, hogy 5 nap alatt csak egyszer pisilt be egy kicsit – az éjszakákat is beleértve! Minden reggel száraz volt a pelus. Így csütörtökön hazafele kerültem egy kicsit, és a kék teherautóval felvértezve értem haza. Amúgy ez egy hűtő-teherautó, ki lehet nyitni a rakterét és tele lehet pakolni. Barni meg se akart tőle válni:

Másnap reggel a szokásos ébresztés zajlott le: hét óra körül Barni megjelent a szobánkban hóna alatt a párnájával, kezében a plüssfókával és bemászott közénk az ágyba. Mostanában olyan pontos mint az atomóra, én már be se állítom az ébresztőórát magamnak.

Kilenc előtt kicsivel kényelmesen elindultunk, és afféle kényeztetésként a metró melleti pékségben reggeliztünk. Utána következett bő egy óra metrózás meg egy megállónyi busz és már meg is érkeztünk a kerthez.

Mire odaértünk fél 11 körül már a nap is kezdett előbújni a felhők közül és nagyon kellemes 16-17 fokos idő volt.

A szokásos iránnyal ellentétesen indultunk el körbejárni a parkot és így rengeteg olyan dolgot találtunk, amit eddig még nem láttunk. Hintapadot, kis hegyeket, kőből formázott versestáblát cipelő teknőst, és egy rég nem látott ismerőst is. Közben persze Barni élvezte a barlangokat, kis ösvényeket, „szakadékokat”, vízesést, bambuszerdőket, mi meg a madárcsicsergést, a nyugalmat (hétköznap révén csak pár nyugdíjas és egy turistacsoport volt a kertben), a virágzó bonsai fákat és a cseresznyefákat – ezek nagyon szépek, ahogy még egy darab levél sincs rajtuk, de több száz színes virág van rajtuk – amúgy az utcánk is tele van virágzó szilva- és cseresznyefákkal… Pár kép ízelítőként:

A park után természetesen nem maradhatott ki a xiaolongbao, amiből ezúttal vittünk is haza egy adag mélyhűtőbe valót. Kell is, mert Barni az úton hazafele végig emlegette, milyen finom volt – az első metrómegállóig ahol aztán el is aludt… Hazafele séta közben ébredt fel ahogy egy biciklije mellett guggoló mesterember kalapálta a járdaszegélyt – Barni felemelte a fejét, és azt suttogta: „kipukkadt a kereke”

Hazaérve már nem is aludt vissza (nekem majdnem sikerült), így egy kis eper-uzsonna után (mondtam már, hogy finom? Nagyon!) ismét a lakóparki buszra szálltunk, hogy piacra menjünk. Aztán  meg se álltunk a carrefour-ig (szupermarket), mert rájöttünk, hogy sok bevásárolnivaló van. Vettünk pár kiló husit a mélyhűtőbe – csirke, marha, malac, birka, 1 kiló vajat, sok apróságot és randalíroztunk picit az importtermékek polcain is. Sikerült jól túlköltekezni (összességében nem volt vészesen drága, de kezdjük elérni az erre a hónapra a kajára felállított keretet – mondjuk pont ma volt a metrón a hírekben, hogy az ételárak 7%-ot drágultak egy év alatt, és ugye eddig se volt olcsó…) – de legalább egyrészt tele van a hűtő, másrészt pedig kaptunk ajándékba egy ajándék piros serpenyőt.

Hazaértünk, kipakoltunk – és úgy voltunk vele, hogy ha már ilyen sokat mászkáltunk ma, ne álljunk le, intézzünk el mindent és legyen a hétvége további része a pihenésé. Így aztán harmadszor is felszálltunk a lakóparki buszra, és elmentünk a piacra, ahol finomabbnál finomabb zöldségeket vásároltunk be.

A piacról hazfele menet megálltunk a téren, vettünk mantou-t, baozi-t, lepényt, és leültünk nasizni. A nap már épp lement, de még 13-14 fok volt (éjjel se megy 10 alá nagyon mert az eső itt kiegyenlítő hatású) villogtak a neonfények, a gyümöclcsárusoknál nagy volt a sürgés-forgás, az éttermek tele voltak és az emberek vidáman beszélgettek. Jó volt.

Utána hazasétáltunk és Barnabás legújabb szerepében tetszelgett – a Meihua utca betyára. Ugrált a lépcsőkön, faltól-falig rohangált, átmászott a kis kerítésen és a füvön grasszált fel-alá, és mindenre volt egy-egy jó kis megjegyzése. Természetesen mindezt rettenetesen imádnivalóan adta elő.

Hét körül értünk haza, még terveztem, hogy elmegyek a közeli japán boltba hogy alapanyagot vegyek legújabb konyhai hobbimhoz. Ugyanis halkonzervet (na jó, olajos halat) gyártok, megelégelvén, hogy csak kisebb vagyonokért kapni itt mifelénk. A teszt elég jól sikerült:

Még vacsoráztunk, aztán fürdés – pihenés. Nagyon jó kis nap volt, és most pedig várjuka  hétvége többi részét!