Vasárnap eldöntöttük, hogy hétfőn elmegyünk várost nézni. Nem ám amolyan helyi lakos módjára, hanem szépen felülünk egy turistabuszra és nézelődünk. Két okunk van rá:
- Barni régóta szeretne emeletes busszal menni, és ugye a városnéző buszok itt emeletesek 🙂
- Szerintem fontos, hogy néha turista legyen az ember a saját lakhelyén és külsős szemmel nézzen körül.
Körbe is néztem, és találtam két buszos túrát. Az egyik a Big Bus Tours horrorisztikus 30USD-s áron 7000Ft!) adott 48 órás jegyet külföldiekre pozicionálba, három különböző vonaluk van a városban. A másik, a helyi Spring Tours a barátibb 30CNY-t kért egy jegyért hasonló szolgáltatással (1000Ft), így ki is néztem, honnan indul az utóbbi. Úgy voltunk vele, hogy bár körjárat, a végállomáson szállunk fel, hogy legyen helyünk – ez a People’s Square-en van.
Andi -okkal- nem akart metrózni, így reggel kilenckor szépen lesétáltunk a közeli buszmegállóba, hogy a 451-es busszal átmenjünk a People’s Square -re. Nemsokára jött is a busz, de nagyon tele volt, és ugyan Andi pocakjának át szokták adni a helyet ( a kalauz néni tesz róla, hogy így legyen), de nem akartunk tömegelni, így vártunk tovább.
Aztán jött egy FangZhou járat, amit már régóta nézegettem, hogy merre jár, és úgy emlékeztem, hogy szintén elmegy a People’s Square-re. Spontán fel is szálltunk, leültünk, és expressz sebességgel nekiindultunk – ez a busz ugyanis csak egyszer áll meg és utána át is megy a Nanpu hídon – még soha ilyen gyorsan nem értünk át a túloldalra, a metrót is beleértve.
Azonban megnéztem a menetrendet, és kiderült, hogy a busz sajnos nem megy a People’s Sqaure-re. Sebaj, csodatelefonomon megnéztem mit tehetünk, az új terv az volt, hogy elmegyünk a busz végállomásáig, onnan két megálló metróval a People’s sqaure és a városnéző busz.
Elérkeztünk a végállomásra, ahol még nem nagyon voltunk korábban (Laoximen), leszálltunk, és épp nekiálltam a metrómegálló keresni, amikor Barni felkiáltott: “Emelebusz!”
És tényleg, az út túloldalán ott állt a 911-es EMELETES busz. Átszaladtunk, és nem érdekelt hova megy, felszálltunk rá – normális menetrendszerinti járat lévén a jegy 1yuan volt. 🙂 Fellépcsőztünk nyitott tetőre és leültünk. Megnéztem merre megy a busz – át az egész városon egészen az állatkertig és tovább. Hát ez szuper, úgyis a buszozás a lényeg, meg az új részek felfedezése.
Barni az első 15 percet nagyon élvezte, aztán kicsit unta a dolgot. Nekem nagyon tetszett, mert a francia negyed olyan részein jártunk, ahol korábban nem. Aztán egyszercsak meguntuk, és -minden terv nélkül- leszálltunk.
Fogalmunk se volt hol vagyunk és mi van a környéken. Az utca túloldalán egy őr állt egy kapuban – gyorsan kiderült, hogy ez Song Meiling egykori rezidenciája (a hölgy otthon Szung Mejling néven ismert, Kína egykori first lady-je volt). Gondoltuk ha már itt vagyunk, bemegyünk – Andi úgyse kapott még eleget nagy kínai vezéreknek dedikált múzeumokból 🙂
A kiállítás a témában megszokott meglehetősen unalmas szintet hozta, volt azonban három dolog, ami miatt mégis megérte:
- A kert. Az épület egy nagy régi villa, hatalmas és szép, nyugati stílusú (nagy fű, körbe fák) kerttel.
- Az épület. Nejlonbugyit húzva a cipőre keresztül-kasul be lehetett járni, és nagyon érdekes volt, tele korabeli használati tárgyakkal. A fürdőszoba kivételével mindegyik akár ma is kellemesen lakható lenne, a terasz egyenesen szuper.
- A garázsa. Itt ugyanis nem csak egy garázs volt, hanem egy Sztálintól ajándékba kapott jármű és a korai kínai automobilipar egyik remeke is, egy Hongqi. Barninak és nekem is az egyöntetű véleményünk, hogy az utóbb jobb – de mindkettő egy óriási nagy dög. Háromszor is vissza kellett mennünk megnézni őket.
A múzeum után elséltunk a közeli Xujiahui parkba, ahol kicsit barangoltunk és sziklát másztunk.
Utána elindultunk a metró fele – elég fáradtan, mert bár “csak” 26 fok volt, a nap ereje az otthoni júliusi napokhoz mérhető – kicsit le is barnultunk 🙂
A metrómegállónál ismét tudatosult, mekkora is ez a város, hiszen Xujiahui nagyjából Lujiazui-hoz (TV torony és a nagy felhőkarcolók) mérhető fontosságú kereskedelmi és vásárlóközpont, és mégis, ideköltözésünk óta Andi most járt itt először én pedig másodszor, mivel a belváros hozzánk képest átellenes végén helyezkedik el.
45 perc alatt hazametróztunk/taxiztunk, egy finom kis ebéd után délután pedig bicajjal mentem feldezeni, amiről már írtam korábban.