Igen, ez lennék én – bár már nem sokáig.

Amióta igencsak terebélyes a pocakom a benne növekvő kismanónak köszönhetően, azóta azt veszem észre hogy bámulnak.

Alapból bámultak eddig is, a bámulásra pedig a következő dolgok pakolnak még rá egy lapáttal:

• ha szőke vagy (még oda is jönnek, és megfogdosnak, megsimogatják a hajad, főleg ha baba, vagy kisgyerek vagy!) Barninak ezért vágtam le legutóbb fél centisre a haját, mert a metrón nem akarták békén hagyni szegényt…
• ha csinosan vagy felöltözve, vagy ha mélyebben dekoltált a felsőd (itt a legtöbben deszkák)
• ha olyan helyre mész, ahol fehér holló jelenség a külföldi, pl. közéttermek, ahol egy asztalhoz több társaság is leülhet.
• ha “nagyon” jól beszélsz kínaiul
• ha sisakban biciklizel, vagy lámpa van a  bicikliden

Mindezek eddig is zavartak, legalábbis engem, de azért megszokható bizonyos idő után. De amit most megélek, az mindennek a teteje. Akkor is bámulnak ha nem csinálok semmit, csak sétálok az utcán. Jönnek szembe, és a hasam meg az arcom között mozog a tekintetük. Ha meg még velem van a Barni is, akkor pláne! És nem is csinálják feltűnésmentesen. Először nagyon idegesített, és folyton bosszankodtam miatta, de most már inkább provokálok, és én is az arcukba bámulok, hogy igen, gyerekem lesz, és igen: már a második…

Szegényeknek persze nem lehet könnyű, a múltkor tudtam meg az egyik itteni barátunk sofőrjétől hogy pl. a Shanghai Pudong kerületében (tehát itt, nálunk) lakó kínaiaknak a második gyerkőcért 6millió forintnak megfelelő yuant kell kicsengetniük “büntetésként”…

De akkor is! Tehetek én róla hogy ilyen sokan vannak? Nem! Akkor meg ne bámuljanak! Mi lesz ha megszületik Ricsi? Szegénykét már előre sajnálom miknek lesz itt kitéve… 🙂