Épp kirándulási lehetőségek után kutattam a hamarosan érkező vendégek számára, amikor rátaláltam, hogy van egy vÍziváros Pudongon. Nohát, ennek nagyon megörültem, bár víziváros van Shanghai határán belül pár, de a folyó másik oldalán és elég rosszak velük a tapasztalataink. Ez a képek alapján érdekesnek tűnt és elég kieső helyen van, még csak most építik az arra járó 16-os metrót, így valószínüleg nem is várhatók tömegek. 30 kilométerre van tőlünk, tehát ideális célpont egy bicajtúrának – amire sort is kerítettem most hétvégén.

Nem akartam a gyilkos 35+ fokos hőségben menni, így korán keltem és fél hétkor már úton is voltam. Ekkor még csak kellemes 30 fokos volt az idő. J

Mivel tudtam, hogy legalább 15 kilométert egy főút mellett bicajúton kell majd megtennem, így amint lehetett, kerültem a főbb utakat, és a már jól bevált maglev alatti útvonalon indultam el, ami olyan, mintha vidéken lennék.

Nem volt nagy forgalom, így tudtam filozofálni menet közben. Elhaladtam egy autósiskola előtt, ahol már javában zajlott az oktatás – elmerengtem, hogy a jia, azaz a vezetni szó írásjegye milyen logikus: Egy ló fölött egy száj és egy erő – tehát szavakkal és erővel irányítod a lovat. Logikus, nem?

Aztán sajnos elfogyott a fákkal szegélyezett nyugis maglev mellett út, és egy főútra kényszerültem – itt már jártam, ez a Jinke road folytatása, ahol a repülőgyár (illetve tervezőközpont) is van, viszont a térképen már nincs rajta, de a vonalvezetését követve úgy láttam, pont abba az útba csatlakozik be, amin menni akartam. Tipikus pudongi út – középen fákkal elválasztott 2×2 sáv az autóknak, Mellette zöld sávval leválasztott 3 méter széles bicajút mindkét oldalon – forgalom semmi, a kereszteződésekben a lámpák már működnek, de a keresztutca még nincs megépítve, vagy épül és kerítéssel van leválasztva.

Ezen tekeregtem, átértem a külső S20-as gyűrűn is, át az egyszer korábban már más irányból átszelt Kangqiao-n, majd akadályba nem ütköztem, egy teljes útpályás lezárásba.

Körbeszagásztam a kerítésnél, mert mint tudjuk, az ilyen lezárások nem feltétlenül jelentik, hogy nem lehet továbbmenni. Odajött hozzám egy munkás, kérdezte mere mennék, mondtam neki, hogy “át”. Erre odamutatott egy kis letaposott ösvényre a kerítés szélén. Ezen neki is indultam, de bevezetett pont az építési terület közepére.

Visszafordulni nem akartam és nem küldött ki senki, így nagyon óvatosan, tisztes távolságot tartva araszoltam a markoló mögött, mígnem átjutottam a földtúráson. Itt egy kapu volt őrrel – de szó nélkül elhúzta a kaput és kiengedett. Innen folytatódott tovább az út a korábbi felállásban – forgalom nélkül, frissen építve.

A táblák szerint Shanghai orvostudományi fejlesztési kerületében jártam – de inkább éreztem magam – az útminőségről eltekintve – valami otthoni alföldi úton, több volt a zöld mező, mint a zöldmezős beruházás vagy kész épület.

Elég ingerszegény környezet volt az ezen az úton töltött 15 kilométer. Az időnként megtalálható nagyobb bentlakásos gyáraktól és az ezzel járó tipikus dolgoktól (taligás kocsis kajaárusok, eldobált szemét, rengeteg az út szélén nézelődő pihenő szabadnapos fiatal, és a szoknyájuk hosszánál magasabb sarkú cipőben sétáló nagyon kisminkelt lányoktól eltekinve itt még két érdekesebb dolog:

1. Ez az épületkomplexum kifejezetten a külföldre egyetenmre járt, de hazatelepült kínaiaknak szolgál inkubációs központként. Egy hekyre gyűlve gyorsabban áramlik az információ, meg gondolom egyéb támogatásokat is kapnak az üzlet beindításához.

   

2. Ez vagy egy totálisan színtévesztő feliratfestő műve volt, vagy műalkotásnak szánták, ugyanis sorrendben az van ide kiírva, hogy: piros, lila, kék, zöld, sárga, fekete

   

Aztán kereszteztem az épülő metrót (ami inkáb magasvasút), egyszercsak eltűntek a mezők, sokasodtak a házak – megérkeztem Xinchang városrészbe.

Hamar megtaláltam az városi részt, és a következő fél órát az utcákon bolyongtam össze-vissza a bicajommal. Nagyon kellemes kis víziváros, persze nem olyan szép, mint a városon kívüliek, pl. Xitang, de szerencsére nem is annyira turistásodott el és őszintébb is volt – azaz látszott, hogy itt még laknak olyan emberek, akik nem a turizmusból élnek meg. Méretre meglepően nagy, tehát nem olyan kétutcás városka, mint a tömegtől élvezhetetlen Qibao. Persze az is sokat dobhatott a megítélésemen, hogy korán jöttem – lehet délután itt is turistahordák mászkálnak. Íme pár kép:

Elmajszolgattam az uzsonnám, illetve inkább reggelim, hiszen még csak negyed kilenc volt. Fél órát bolyongtam, majd hazaindultam.

Gondoltam hazafele nézzünk meg más környéket is, így az idefele vezető úttól egy utcányival (másfél kilometer) keletre levő úton indultam el – már amint felocsúdtam a guruló erdő látványából:

Voltak régebbi épületek/gyárak is, itt a bal oldalon látható lépcsőn pl. biztosan nem másztam volna fel.

Féltem kicsit ettől az úttól, mert a műholdkép alapján ez egy 1×1 sávos bicajút nélküli út. Nos, ez pár éve lehetett, ugyanis most már egy 2×3 sávos autóút lett belőle, mindkét oldalon nem egy, hanem kétsávos szerviz/bicajúttal, ilyen ni:

Keresztutca itt se volt nagyon, úgy két kilométerenként egy, látnivaló se sok, de kicsit több volt a gyár és a tekintetrabló lány, illetve rengeteg barack/dinnyeárus települt ki az út szélére, így azért volt mit nézni – már amikor nem jot a szervizútona forgalommal szemben teherautó vagy egyéb jármű. Mindehhez párosult egy kellemes hátszél, így 35km/h körüli tempót tudtam kényelmesen. Gondoltam így hamar hazaérek.

Azon azért elgondolkoztam, mi értelme van az idefele vezető 2×2 sávos tök üres főúttal teljesen párhuzamosan egy 2×3 sávos útnak – valamint mindettől még egy kilométerrel keletre egy 2×4 sávos autópálya is van, és persze közben még mindig Shanghai belterületén vagyunk ám. Persze lehet előbb az utakat építik meg és csak utána a várost – biztos szívesebben jönnek a nagy gyártócégek már kiépített infrastruktúra mellé. Volt is pár nagy név a hírnévhez megfelelő méretű komplexummal, valamiért úgy tűnik a háronbetűsek domináltak: HTC, ABB, és JCB. Utóbbi udvaránál Barni kedvéért meg is álltam szélsebes száguldásomból fotózni egyet.

Fél óra alatt letudtam a 15km-es szakaszt és visszaértem a külső gyűrűhöz, amit felülről kereszteztem, majd belebotlottam a maglevbe. Pont fölöttem ment el egy, majdnem leestem a bicajról. Mivel közel voltam a maglevpálya közepéhez, ahol találkozni szoktak, gondoltam várok egy kicsit hogy levideózhassam ahogy jön a másik. Szépen megálltam a pálya mellett, rálátásom volt egy jó 300 méteres szakaszra, gondoltam ne merüljön az aksi, majd ha jön, bekapcsolom a gépet és videózok. Nos, épphogy elkaptam, és nem lett hosszú film:

Hiába, a 430km/h az azért mégiscsak 120m/s (bár itt már azt hiszem lassít, szóval inkább 400 az a 430) A maglev alatt végig fut amúgy egy szervizút, de sajnos le van zárva (biztos nem a síntolvajok miatt), így ere nem lehet menni, kicsit kerülnöm kellett. Ellenben volt egy kellemes, de kicsit elhagyott park is a pálya mellett:

Az út ismert helyre vezetett – a Sunqiao mezőgazdasági fejlesztési parkhoz. Innen tudtam az utat fejből is, visszamentem a középső gyűrűhöz a a repülőgépgyárnál, és innen visszakövettem a reggeli nyomomat hazafelé.

A GPS az házunk ajtajában kikapcsolva 60.00km-t mutatott. Fél óra nézelődéssel, egy reggeli- és egy virágvásárlással együtt négy órán belül megjártam az egész utat, a bicajon töltött idő három óra volt, átlagosan 20-24km/h tempóval, de volt egy 36.33km/h átlagú kilométerem is, lejtő nélkül. 🙂

Elégettem 1230 kalóriát, amit úgy terveztem otthon egyből elkezdek pótolni – de ehelyett végül egy gyors zuhany után az uszodában kötöttünk ki Barnival és Brúnóékkal.

Aztán még este mikro Szilárdéknál vendégeskedtünk, úsztam jó 3-400 métert a lakóparkjukban, így ez egy igen sportos napnak jött össze. El is fáradtam estére rendese.

Mivel eredetileg úgy lett volna, hogy Jenővel megyek a vízivárosba, de ő végül nem tudott jönni, így biztos megyek még – az útvonallal már biztos nem lesz gond. A koránkelést pedig megpróbálom rendszereszíteni és még távolabbi célpontokat meglátogatni – hiszen ebédig még két órám lett volna a hazaérkezéskor J