Amíg Andi Barnival küzdött itthon, én először a szállodában kényeztettem magam – de okkal, ugyanis pénteken egy konferenciára voltam hivatalos – előadóként. Műszaki szakdokumentációs konferencia, Kínában az első komolyabb – és meglepően jó volt, több, mint 50 résztvevővel.

Az előadás is jól ment (naná, kétszer előadtam tükör előtt :)), igaz, a felénél elment az áram, de a negyed órában amíg megjavították, jó kis beszélgetés kerekedett. Mindenesetre hírverésnek tökéletes volt, talán még valami üzlet is csurran-cseppen belőle idővel.

Hatra volt tervezve a zárás, de végül fél hétkor sikerült elindulni némi csúszás miatt. Mivel ilyenkor már csak éjszakai alvós vonat van, még egy napot pedig nem akartam Pekingben aludni, így korábban egy esti, 9:30-kor induló repülőre foglaltam jegyet. Nem volt különösebben kalandos a hazaút, de kellemes sem. Lássuk:

Első körben át kellett metróznom a fél városon. Mint kiderült, Pekingben a péntek este fél hét még javában csúcsidő (legalábbis a Zhongguancun software parknál biztosan), a metrómegállónál 10 percig kellett fiatalkorom koncertjeit idéző tömegben araszolnom, mire bejutottam az állomásra. Az első metróra mondjuk felfértem – de épphogy. Szerencsére később kiürült a kocsi – kellett is, mert 40 percet metróztam.

Úgy terveztem, hogy opcionálisan beiktatok még egy vacsorát – de nem mertem megkockáztatni a csúszás miatt, egyből szálltam is át a reptéri expresszre.

Ez jó döntés volt, mert a vonattal párhuzamosan futó autópályán – mint Pekingben szinte mindig mindenhol – dugó volt végig. Peking nem pazarolt olyan eszetlenül, mint Shanghai, a vasút sima, nem lebeg, és csak 120 km/h-val megy, így 20 perc a reptér. De olcsóbban meg is oldották jóval és többen is használják, mivel a végállomás kvázi a belváros közepén van…

Air China gépre foglaltam jegyet – egyrészt mert olcsó volt, másrészt mert ezért kapok értelmes törzsutaspontokat, harmadrészt ez száll le Shanghaiban a pudongi reptéren, negyedrészt meg ez indul Pekingben a hármas terminálról, ami sokkal kulturáltabb, mint a kettes.

Nyolc előtt pár perccel, tehát az indulás előtt másfél órával értem ki a reptérre. Mivel poggyászom nem volt, így gyorsan az önkiszolgáló terminálon megejtettem a check-int, majd nekiláttam valami vacsorát keresni, gondolván nem biztos, hogy a gépen adnak.

Reptéren enni nem jó (mondjuk Hongkongban az). gondolkoztam egy Burger King-en, ott legalább tudom mit kapok a pénzemért, de végül egy Thai kajálda elcsábított – relatív sokan voltak bent és normális helynek tűnt. Nos, sikerült életem legrosszabb ár-érték arányú étkezését elkölteni (második helyen Sir Lancelot, Budapest). Egy Pad Thai menüt kértem, azaz Thai pirított tésztát, ami – a menüben látható gusztusos ételek helyett az alábbiakat tartalmazta:

• Egy kis tál leves, benne egy kocka csontos csirekhús és valami tofuszelet.
• Egy tál rizs
• Két fej párolt Pak Choi
• 4-5 harapásnyi kis csípős ubroka-répa saláta
• Egy tál pirított tészta, bármilyen utcai árusnál gyengébb minőségben, tofuval, mogyoróval és babcsírával. Az elvileg fő attrakció rákokat három apró jéghideg szottyadt rákocska képviselte.
• Három szeletke dinnye

Mindezt 128Y-ért, azaz közel 4500Ft. Hát gratulálok. Magamnak is a választáshoz. A salátán kívül a többi épp az “ehető” kategóriát súrolta, de azért falatoztam (a rákot kivéve, hideg rákot nem eszek hacsak nem én sütöttem).

A kiváló :-S vacsora után nekiálltam kicsit dolgozni – amibe sikerült annyira belemerülni, hogy 5 perccel a beszállítás előtt ocsúdtam fel belőle. Még hátravolt a biztonsági ellenőrzés és a séta a kapuhoz…

Az ellenőrzésnél mákom volt, késő volt már, ilyenkor nincs sok belföldi gép, bő 10 perc alatt megvolt… már csak a kapuhóz vezető jó 600 métert kellett letudnom. Zárás előtt 3 perccel oda is értem 🙂

Persze kár volt rohanni, mert buszos kiszállítás volt 🙂 A gép tele, az ablak mellé foglaltam helyet, sajnos a mellettem ülő kínai fiatalember stílusérzéke hagyott némi kívánnivalót maga után, a magára fújt fél doboz dezodor miatt az orrom majdnem leszakadt az út végére.

Az utazás amúgy a konstans turbulenciától eltekintve eseménytelen volt – de elszoktam már a szűk repülős ülésektől a kínai vonatok után 🙂 Aludni nem volt kedvem, enni nem adtak csak egy zsömlét, dolgozni dolgoztam eleget, így a bőséges választékból kiválasztottam egy hongkongi drámár nyelvgyakorlásként (kínai hang, angol felirat) és azt néztem. Nagyon jó volt, leszállás után három perccel pont véget is ért a film 🙂

23:50-kor szálltam ki a gépből Pudongon. A pudongi reptérről azt kell tudni, hogy a város szélén van, így az utolsó maglev és metró már este 10 körül elmegy, 11 után busz sincs, csak a maglev belső végállomásáig, ami részemről jó lenne, hiszen 10 percre lakunk, csak ez így túl lassú – tehát marad a taxi (már ha nem hívtál privát sofőrt) Utóbbival látszólag mindössze a kígyózó sor volt a probláma – de meglepően gyorsan ment, cirka 30 perc alatt a végére is értem.

A rendezőember kérdezte, hova megyek, mondtam, majd beültetett egy taxiba az öt közül amik épp beálltak. Fehér volt, tehát nem a legjobb, de a még OK cégek közül. Mondtam a sofőrnek, hogy hova megyek, erre elkezdett reklamálni valami papírért kínaiul, hogy azt adjam neki oda. A probléma az volt, hogy nem volt ilyen papírom. Magyarázta, hogy kérjek az ablaknál, mondtam neki, hogy én ugyan ki nem szállok, menjen és kérjen ő. Ezt megismételtük egy párszor, egyre hangosabban, majd végül kiment reklamálni (gondolom ha csak Pudongra megy a fuvar, akkor kapnak valami kompenzációt, hiszen ugyanannyit vár a taxis, mint aki a folyó másik oldalára megy) – de a rendezőember kiabált vele egy sort, majd a sofőr visszajött – cetli nélkül. Ezek után elkezdet velemi kiabálni, hogy menjek már és kérjek cetlit én. Mentem is – de nem cetliért, hanem másik taxit kérni.

Fehér kocsis sofőrünk még egy darabig gurulgatott előre-hátra, hogy mitévő legyen (hiszen másik utast nem adnak neki), majd egy szemfüles sorbanálló megspórolt magának negyed órányi sorbanállást és beugrott hozzá. Remélem Pudongra ment… :-S

No de velem mi lett? Én elpanaszoltam a rendezőembernek, hogy nem akart elvinni a sofőr – erre adott egy másik kocsit  -Haibo cég, picit jobb, mint a fehérék. Beültem, mondtam a sofőrnek hova, aki erre villámokat szóró tekintettel nézett a rendezőemberre – majd miután az ellentmondást nem tűrően intett, hogy menjen, az útra szórva a villákokat elindult.

Taxisunk láthatóan elég morcos lett. A pozitívum annyi volt, hogy legalább nem rajtam élte ki. A negatívum annyi, hogy sebességgel próbálta kompenzálni, így a reptértől a külső gyűrűig 120-140km/h közötti sebességgel mentünk (megengedett: 90km/h). Biztonsági öv persze nincs, így besüppedtem az ülésbe, bíztam a sofőrben, és megfogadtam, hogy legközelebb vagy nem szállok le az utolsó maglev után Pudongon, vagy hívok egy privát sofőrt – és ugyanezt tudom javasolni mindenki másnak. Én meg legközelebb lehet inkább Hongqiao-ra szállok le, ha ilyen esti útra kerül a sor ott legalább örülnek nekem a taxisok, mert a “másik oldalra” megyek, a távolság pedig ugyanennyi kb. mint erről a reptérről.

Azért rendben -és rekordidő alatt- hazaértem. Este ugye drágább a taxitarifaa 30%-kal, mint nappal de még így is 150Y volt csak a fuvardíj – tehát annyi, mint otthon egy fuvar Budára – csak itt 32 km a távolság 🙂

Peking meg ismét javított egy kicsit az eddig nem túl pozitív megítélésén.