Első szerplőnk ebben a kategóriában a yamgyökér. Igazából, mikor leemeltem a pultról, csak sejtettem, hogy ez az, hazaérve aztán nekiestem elkészíteni. Az ösztönök vezettek, meg a szép erdei gomba, amely látszatra passzolt hozzá.

Megpucoltam. Az élmény, az…. aki már volt férfival, vagy nővel, tudja az érzést. 😛 Alig tudtam lemosni a kezemről, mintha egy csiga végigrobogott volna rajtam hatszor. Elég kiábrándító, de nem adtam fel. Úgy döntöttem pirítani fogom. Vékony karikákra vágtam hát, és elkezdődött a sütés. A nyálkássága időközben odaveszett, majd hozzáadtam a gombát. Jó lett. Nem ez lesz a kedvenc zöldségem, de abszolút ehető, finom. Az íze kicsit a nyers burgonyáéra emlékeztet, de igazából semmi különös, kicsit olyan mint a tofu, felveszi a mellette készülő ételek ízét.

Mikor már szinte kész voltam az elkészítésével, Peti kicsit utánanézett, és kiderült, hogy teljesen jól csináltam, itt Kínában pirítani szokták, Japánban nyersen eszik! Jájj! Az ókorban lereszelték, és az így keletkezett terméket nyilvánvaló adottságai miatt síkosítónak használták. Épp ezért a nők nem fogyasztották, mert undorítónak tartották. Az is, ha nem megeszik, hanem… na mindegy.

A kínai orvoslásban viszont az abszolút semleges növények közé sorolják, mert se nem ying, se nem yang, így minden betegséget letompít picit. Tovább nem kutakodtunk a yamgyökér után, aki akar, olvasson utána.

Egyébként gondolom kapni otthon is, csak nem mindenhol, és méregdrágán.

Peti: Csak óvatosan. Csak ez a japán eredetű hegyi yam ehető nyersen, a világ más részein (főleg afrikában honos) csak jól átfőzve ehető (méreganyagok vannak benne), a trutyi ami a héja alatt van meg bőrirritációt okozhat.

Képet csak a végtermékről csináltam, íme. Nyersen nem is annyira érdekes, mert burgonyaszínű, és jégcsapretek akalú.