Szép lassan közeledik a két éves kiköltözési évfordulónk, de még mindig bőven vannak dolgok, amiket nem fedeztünk fel. Ennek az oka csak részben az időhiány, sajnos az ember hajlamos belesüppedni a kényelmes bevált rutinjaiba és emiatt nem ismer meg más új, sokszor érdekesebb vagy jobb dolgokat. Szerencsére a múlt hétvégén két ellenkező példa is akadt.

1. Kispiac

Emlékszem még Xiao Ayi mondta nem sokkal miután elkezdett nálunk dolgozni, hogy itt nálunk a lakókert parkjában reggelente van piac. Néha még láttuk is, de nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget. Közben szép lassan megszokássá vált a szombat reggelenkénti piacos kör, ahol nagyon finom dolgokat kapni, de gyakran rámjött a panaszkodhatnék, hogy minden túl szép és nagy, tehát tuti nem természetes az áru és jó esetben még génkezelt is. (nemrég nyilatkozta valahol egy Shanghai környéki paraszt, hogy ő aztán biztos nem enné meg amit termel, a földje csücskében termeli magának az ennivalót jóval kevesebb műtrágyával és rovarirtóval, de a nagy földön muszáj úgy termelnie, mert csak a hibátlan árut veszik meg… Egyre több gazdag kínai a saját Ayi és sofőr mellett saját földművest és földet tart fenn, ahol termelteti magának a jó minőségű zöldségeket) Mit volt mit tenni, jobb mint amit a boltokban kapni, a bio-zöldség pedig itt annyira drága, hogy nem telik rá mindig (Ricsi persze azt kap), valamint szintén megkérdőjelezhető, mennyire bio a bio), így annyit tettünk, hogy megbízható eladónál vásároltunk, és ettük – az amúgy nagyon finom- árut.

Nos, most péntek reggel belebotlottunk a kispiacba itt a lakóparkban mikor családilag hazafele tartottunk az óvodából és betévedtünk. Tényleg kispiac, csak egy mini-teherautó jön, beparkol, kiraknak belőle 15-20 ládát, mindegyikben egyféle zöldséggel, és lehet vásárolni. Egyből kiszúrtam a dolgozók egyenruhájáról, hogy Sunqiao-ból jöttek, ahol már bicajoztam és láttam a helyi – meglehetősen bizalomgerjesztő farmokat. Aztán megnéztük a zöldségeket és megörültünk. Pici hagyma, akkor mint otthon, nem mint Ricsi feje… Sárgarépa ami nem rikitónarancssárga és szintén feleakkora, mint máshol… Egyenetlen színű spenót… és még sorolhatnám. Egyszerűen természetesebbnek tűnt a termény sokkal – és mint otthon kiderült sokkal finomabb is. Az ára pedig ugyanannyi – sőt, egy picit olcsóbb – mint a piacon. Ami a legjobb az egészben, hogy 100 métert kell csak sétálni a házunktól és heti négyszer jönnek reggel nyolctól tízig.

Vasárnap kilenckor mentem le, és már erősen fogyatkozott a készlet, hosszú sor állt a mérlegelő néni előtt… A zöldséges mellett van egy gyümölcsárus, csakis idénygyümölcsökkel és egy hűtőládából mélyhűtött marhahúst árulnak. Sőt, szintén vasárnap volt ott egy másik teherautó is, tele ketrecekkel, minden ketrecben egy csirke/kakas/stb. Kérésre frissen kapod… szerintem erre is sor fog kerülni, mindenesetre a zöldséget mostantól itt vásároljuk.

2. Ippudo ramen

A ramen-t (japán tésztaleves) nagyon szeretjük, télen és betegen nincs is jobb étel. Néha-néha elmegyünk ramenezni, eddig minden étterem ahol voltunk  bőven veri az otthoni szintet, de igazán lenyűgözőt még nem találtunk. Az eddigi kedvenc japán éttermünk meg ugye sajnos bezárt… Még tavaly előfizettem a That’s Shanghai magazinra, ez az egyik helyi angol magazin külföldieknek, nem egy nagy cucc és sok a reklám, de mindig van benne 1-2 érdekes cikk meg jó étteremajánlók. Havi 10Y-t megér. Nos, ezt az éttermet is itt ajánlották még a novemberi számban – be is terveztük hogy elmegyünk, de Barni fülgyulladása keresztbetett. Nem felejtettük el és most bepótoltuk hétvégén. Az étterem bent van Lujiazui (TV torony és társai környéke) közepén, az egyik nagyobb, amúgy elég sznob boltokkal teli felhőkarcoló aljában. Nem olcsó, az átlagos ramen-ár kétszerese egy jobb leves, de még így is az otthoni árszinten mozog. Van összesen háromféle ramen mindössze egyféle alapléből, és válogathatsz még extra feltéteket, valamint – mint egy jó steaknél- megkérdik, hogy kéred a tésztát, puhán, közepesen vagy keményen.

Az eredmény pedig hihetetlenül finom. Isteni finom, igazi ramen, egyik alkotóeleme se tolakodó, kitűnő összhangban van minden. Alaplé (tonkatsu, tehát malaccsontból főtt), tészta, tojás, alga, hústekercs, gomba, és pár egyéb apróság ha kéred. Állítom ez adta meg a végső döfést a náthámnak. Barni is talált magának valót, finom vajban sült krumpli formájában – de a pirított szezámmag is nagyon ízlett neki.

Az étterem egyszerű, délután ötkor is alig volt helyünk, mire indultunk haza már sorban álltak a bejutásra várók. (ez itt amúgy tipikus jobb éttermek esetében, otthon mikor állnak egy étterem miatt sorban emberek?). Olcsónak azért nem mondanám, de két leves (ami ugye főételnek számít), három mellékfogás (esetünkben bab, uborka, jiaozi) és Barni krumplija kijött 180Y-ből ami szerintem elfogadható, Még biztosan jövünk, csak azt sajnálom, hogy még nem Robiék látogatása előtt találtunk rá a helyre…