Fél nyolckor keltünk mert még meg akartam kérdezni mikor megy hajó reggel – bár korábban telefonon már felhívtam a kikötőt, ahol azt mondták, csak egy hajó van, 11-kor (a dagály és időjárás szerint változik a menetrend), azért biztos ami biztos. Nem volt más, így maradt a 11 órás hajó.

Szép kényelmesen összepakoltunk, majd gondoltuk lesétálunk a kikötőbe, ha már itt van a közelben, majd ott elütjük az időt.

A város kicsi, kicsit koszos, és így reggel kicsit álmos. Aztán elérkeztünk a kikötőbe – illetve csak a helyére, mert a kikötő nem volt sehol. Rémlett valami az előzetes tájékozódásnál átnézett honlapokról, hogy új kikötőt adtak át nemrég. Nos, ezek szerint át is rakták máshova.

Nem tudtuk milyen messze van, így fogtunk egy háromkerekű motoros taxit (gyakorlatilag egy motor, hátul egy paddal, előtte hellyel a csomagoknak és az egész fölött egy tetővel. 15Y-ért vállalta a fuvart a bácsi, ami korrekt ajánlatnak tűnt – és milyen jó döntés volt ez, mert még közel három kilométert utaztunk nagy berregés közepette az új kikötőig.

Ellenben kicsit korán kiértünk, mert még csak negyed tíz volt. Sebaj, megvettem a  jegyeket, a szigetbelépőket, aztán pihentünk – de fél tízkor szigorú nasi-stop volt, mert azért mégiscsak hajózni fogunk, tengeren. Nem gond, találtak a fiúk érdekes dolgokat.

(Azért, hogy mennyire semmibe veszik a kínaiak a kiírt szabályokot, az hihetetlen. A váróteremben károm óriási tábla hirdette, hogy tilos a dohányzás, ehhez képest rengetegen rágyujtottak. Egy bácsira én szóltam rá, hogy esetleg vonuljon ki, mert gyerekek is vannak a közelben. Csak mosolygott, majd a terem másik végébe sétált és sunyi mód rágyújtott. Megjegyzem a kijárat közelebb volt, mint a terem másik vége, de aki hülye az is marad. Na mindegy, túlélhető volt…)

A hajó rendben volt, klasszikus kínai speedboat, ami a 30 tengeri mérföldes úton 75 perces menetidőt jelentett.

Szerencsére a fiúk mindketten bealudtak, bár Barni egy jó darabig panaszkodott, hogy melege van (holott a légkondi ment rendesen és a keze is hideg volt, tehát ez inkább hányinger lehetett. Való igaz, a tenger eléggé hullámzott, de még el lehetett viselni a dolgot –  A szórakoztatásunkra bekészített tévéműsort annál kevésbé. Erről Andi tudósít:

Mivel legtöbbször rosszul vagyok a hajókon, ezért igyekeztem előre nézni, és hát ott volt a tévé, egy biztos pontként. A kínai tévémüsorok még mindig lenyügöznek. Az első fél órában megtekinthettük, ahogy felnőtt emberek élvezettel dallamra nyávognak. Egy harmincas csajszi kezdte és egy kövér pasi próbálta utánozni minden egyes nyávogását. A közönség pedig tapsolt… hihetetlen. Ezután már inkább próbáltam csak a képi effektekre koncentrálni, hogy legalább a hangra ne kelljen figyelni. Sajnos nem volt könnyü…

A szigetre érkezéskor kapásból megcsapott minket a tenger- és halszag, a hajóról kivezető lépcsőket csigák szegélyezték. A levegő sós, a dombok mellettünk zöldek, szép volt. Én kicipeltem a csomagokat, Andi a félálomban ébredező fiúkat.

A mólóról kiérve megrohamoztak a szállásadók, tábláikat lóbálva, hogy hova menjünk aludni. Rábólintottunk egy tengerparti 180Y-ért kínált szállásra, a táblás ember (mint később kiderült, a tulaj) vett nekünk két buszjegyet, majd betessékelt a buszba, ami hamarosan elindult velünk, és átkanyarogva a kis halászfalunk és a hegyi szállásokon végül a strandon rakott le minket, a szállásunk előtt.

A szállásunk, a Haiyang vendégház nem ragadott magával, mondhatni túl volt már a fénykorán. bejelentkezés előtt megnéztük a szobát – volt három ágy, az ágynemű tiszta volt, és ugyan a fürdőszoba alulról súrolta az elfogadható színvonalat, az angol vécé és a tengerparti panoráma miatt rábólintottunk és beköltöztünk.

Kipakoltunk, Andi pedig előkapta a gondosan bekészített Cif-et és szivacsot és kitakarította a fürdőszobát a mi igényeinknek megfelelően. 🙂 Utána lementünk a szálloda éttermébe, hogy ebédeljünk valamit és berakassuk Ricsi ebédjét a hűtőbe. (Még mindig állítom, hogy a kínaiak többsége nem hogy nem tud, de igénye sincs rá, hogy normálisan kitakarítson egy WC-t. Letörlik az ülőkét, azt annyi. Pfff…)

Ha a szobában nem is, Andi az étterem láttán kicsit meghökkent, ugyanis tucatnyi piros lavórban úszkált-csúszkált mindenféle tengeri élőlény. Odakísértem a hűtőhöz, kiválogattuk amiket kértünk, vendéglátónk ajánlására kiválasztottunk egy kagylófajtát is, kértem mellé három tarisznyarákot is, majd leültünk a teraszon várni ebédünket – közben Ricsi már el is kezdett falatozni az időközben felmelegített hamijából. Öt perccel később már jöttek is az elkészített fogások.

Igazság szerint egyikünk se szereti annyira a kagylót, de itt muszáj volt kipróbálni – egyrészt mert a szigeten húsnak nyoma sincs, másrészt a hal relatív drága, rák meg nem volt sokféle. De kellemesen csalódtunk, egészen friss, finom tengerízű volt a kagyló. A legjobban Barninak tetszett, mivel hogy kincs van benne és ki kell enni – több, mint a tál felét ő ette meg.

Ebéd után lesétáltunk a tengerpartra – illetve előbb a későbbi kedvenc helyünkre, a szálloda és a tengerpart közötti fűvel borított sziklákra. Ez amúgy a tengerparti kis falu közepe is, itt zajlik az élet. A fű kicsit szúrós volt, de kit érdekelt, amikor  mögöttünk zúgtak a hullámok és sütött a nap. 🙂

Azért nem maradtunk sokáig, hiszen a fiúkat várta a homok. Előkerültek az otthonról elcipelt homokozócuccok.

Ricsi kicsit hamarabb felment Andival vissza a szállásra, mert elég fáradt volt, hiszen kimaradt a délutáni alvás. Mi Barnival tovább gyűrtük a homokot – a víz kicsit hűvös volt és Barni amúgy is félt a hullámoktól, de így is teljes volt az élmény.

Mire felmentünk Barnival vissza a szobába, pont ébredeztek a többiek – úgy döntöttünk kis sétára indulunk, bejárjuk a tengerparti részt.

A szállodákon, éttermeken és vendégházakon túljutva (azért túl nagy dologra nem kell gondolni, szálloda – étterem, ami inkább büfé az otthoni definíció szerint volt egyaránt kb. 6-6 darab) eljutottunk pár halászkunyhóig – ezek elég szegényesek voltak. (Kunyhó? Viskó! Én féltem volna, hogy összedől felettem. A halászok ellenben nagyon kedvesek voltak.)

A halászok a hálókat szárították, a hajók a kikötőben pihentek már. Hangulatos volt.

Tovább nem nagyon mentünk az úton, csak a házak széléig. Visszakanyarodtunk és egy másik szimpatikus helyet kiválasztva kitűnő vacsorát rendeltünk: párolt uborka, pirított padlizsán, pak choi, másfajta kagyló és ismét pár rák. Még sétáltunk egyet a parton, majd elindultunk vissza a szállásra – messze volt, legalább 50 méter 🙂

Alkonyodott. A parton egy kivetítő előtt műanyag asztalok és székek, egy magányosan ott ülő emberke már hangosan és hamisan énekelt – lassan indult a karaoke party. Sötétedés után lefürödtünk az igényes fürdőszobánkban – még valami melegvíz is volt 🙂 (A szobánk két oldalán is volt ablak. Ez klassz volt a szellőzés miatt, hiszen elég meleg volt, de a szúnyogok ellen nem sokat ért se a csukott ablak, se a rászerelt szúnyogháló, mert az ablakkeret és a fal közt másfél centis rés tátongott. Barniból jól be is lakmároztak, hiába próbáltuk meg kiirtani az összeset lefekvés előtt. ) Sötétedés után nem sokkal már mindenki ágyban volt – Ricsinek megint felment kicsit a láza, így ismét kapott egy Panadol-t de ettől viszonylag rendben elaludt. Mi is lassan elaludtunk, a tenger hullámait és a hangosan éneklő karaoke-zókat hallgatva. Nektek is hoztunk belőle ízelítőt:

 

(Többnyire egész jól énekeltek, de ahogy telt az idő, gondolom úgy fogyott az alkohol is, és időnként nehéz volt visszatartani a hangos hahotázást. 🙂 )