Szombaton kirándulást terveztünk a 11-es metró vonalára. Ez hozzánk nem esik éppen közel, a belvárosból indul északnyugat felé, tehát mondhatjuk bátran a város másik végének is. Évi+Jenő tavaly költöztek ki a közel eső munkahely miatt ennek a vonalnak a külső végére, Erika+Tibi pedig már Shanghaiba költözésük óta itt laknak. Mi eddig csak korlátozott távolsságig fedeztük fel ezt a vonalat – Nanxiang megállóig, kedvenc Guyi garden-ünkig mentünk el már többször, is, most ennél messzebb merészkedtünk és úgy gondoltuk, ha már egyszer eljövünk eddig, akkor több a metró vonalán levő látványosságot is megtekintünk.

Borús, hűvös napra ébredtünk – de a tervezett programokhoz ez tökéletes volt. Az első megálló  Éviék új lakása volt – az újat pedig itt szó szerint kell érteni, mert ők az első lakók az épület átadása óta. Nagyjából másfél órát utaztunk tőlünk hozzájuk – tehát a belvárostól szívétől mindketten ugyanolyan messze vagyunk kb – csak mi a belső gyűrű szélénél, ők kint a külső gyűrűn túl. Itt a metró már a föld fölött megy, és nem egymás nyakára épünek a lakóparkok – köztük rengeteg üres terület, nagyobb veteméynesek, rizsföldek, gyárak és építkezések vannak. A lakópark persze ettől függetlenül nagyon szép, és az elhelyezkedés miatt sokkal inkább megfizethető főleg vásárlás terén, mint a mi környékünk, de persze még mindig olyan árakon, amiből Budapest szívében vagy akár a hegyvidéken a legszebb lakások közül válogathat az ember, de hát ez Shanghai, itt mások a viszonyok.

Kényelmesen a metrómegállótól öt perc sétára laknak, érkezés után kicsit megpihentünk náluk és egy finom kis uzsonnára is megvendégeltek minket – a fiúk a sütire repültek rá, Andi a gyümölcsre, én meg a marhapörköltre 🙂 Ezúton is köszönjük a szíves vendéglátást.

11 körül továbbiondultunk, hogy még kijjebb kerüljünk a város közepétől – a cél Anting volt. Anting Shanghai széle, pár utcával arrébb már Kunshan van, ami közigazgatásilag nem Shanghaihoz tartozik (bár tervezik, hogy csatlakoznak). Anting az autóiparáról híres, ez még a metrómegállók nevében is megmutatkozik (Shanghai Automobile City) itt van a helyi Volkswagen gyár, a Forma-1 pálya és itt van útunk célja is, az autómúzeum.

Hétvége ellenére nem volt nagy tömeg, a múzeum nagy, új és tiszta. A belépő felnőtteknek 60Y, gyerekeknek 1m fölött 30Y. Jókat hallottunk a múzeumról korábban és nem csalódtunk, valóban nagyon sok érdekességet, régi amerikai autókat, verseny- és koncepció autókat is láttunk, meg persze pár 60-as, 70-es évek beli kínai gyártású csodát, mind nagyon szép állapotban. Persze a fiúk is rettenetesen élvezték a nézelődést, főleg a harmadik emeletet, ahol az autó működését lehetett mindenféle interaktív gépen tanulmányozni – kormánymű, felfüggesztés, fék, stb. Tényleg érdekes volt, kár lett volna kihagyni, bő két órát elbolyongtunk a múzeumban.

 

            

Ezután visszaindultunk a metróhoz és szóltunk Erikának és Tibinek is, hogy indulunk. Nanxiang megállóban találkoztunk három körül- de ezúttal nem a Guyi garden meglátogatása céljából, hanem Nanxiang másik nevezetessége, kedvenc húsos batyuink, a xiaolongbao miatt. Beültünk a híres közösségi étterembe és nekiálltunk pár tányér leves és hat kosár xiaolonbao elfogyasztásának. Ez összesen 100 batyut jelentett, ami egyáltalán nem fogott ki rajtunk. Időközben Ricsi szórakoztatta az étkezőközönséget.

    

Ismét visszaétáltunk a metróhoz, de a napi programoknak még nem volt vége – úgy döntöttünk még együtt elmegyünk a halpiacra némi j fogás reményében, hiszen az is a 11-es metró vonalán van, Zhenru állomás mellett. Igaz, megfogadtam, hogy többet nem jövök a halpiacra mérleg nélkül, kissé felkészületlenül ért a dolog, de meg kell próbálni.

Végigsétálunk a fősoron, sok helyen -főleg a hátsóbb részeken- voltak nagyon szép, friss áruk. Egy helyen jó árakat ígértek, lepényhal 2000Ft/kg, nagy kagylók 1500Ft/kg – kiválogattuk ami tetszett majd indult a mérlegelés – ahol persze ismét bepróbálkoztak a szokásos átveréssel… méghogy három lepényhal 4kg lenne… jó vicc! Mentünk is tovább, a szomszéd árusnál is nagy ordibálásnak, veszekedésnek voltunk tanúi.

 

Pofátlanságban ezt tetézte a kiválasztott lazacárus, ahol -mivel sokan voltunk – egy egész lazacra kezdtünk el alkudozni. A mérlegen már alapjáraton volt egy hungarocell lap, közel fél kilót mutatva… Rákerült a lazac és felszaladt a skála 9 kilóra. Felkaptam a lazacot, megemelgettem, megkértem a többieket is, nézzék meg, majd közöltünk, hogy ne szórakozzanak, ez a lazac messze nincs 9 kiló. Erre összenézett a két eladó, némi hezitálás után rátették a másik mérlegre, ami egyből már csak 7 kilót mutatott ugyanarra a halra, ugyanazzal az alátéttel Mindezt mindenféle bocsánatkérés vagy hasonló nélkül, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Csakhogy szerintünk ez a hal nem volt több 5-6 kilónál, így üzlet helyett további veszekedéssel folytattuk a napot, majd innen is üres kézzel távoztunk, mert ragaszkodtak ahhoz, hogy ez a mérleg márpedig jó. Lehet, hogy jó, de hogy bízzunk meg bennük, ha egyszer már megpróbáltak átverni?

Még egy harmatik árusnál is bepróbálkoztunk egy lazacvásárlással, itt a mérleg passzolt, négy és fél kilót mondott egy fej nélküli egész lazacra, viszont az árat nem engedte lejjebb 100Y/kg-nál az árus, holott tudom, hogy a helyiek 60-80Y/kg körül veszik itt a halat… Alkudozás helyett másik halat adott volna ennyiért, de az meg nem volt friss… Így ennyiben maradtunk, hal nélkül de a sok pakolás miatt halszagúan indultunk haza. Jó, ez a 100Y/kg is jóval olcsóbb mint amennyiért itt a közelünkben megkapjuk ugyanezt, és tényleg friss volt, de két átvágási kísérlet után egyszerűen nem voltam olyan hangualtban, hogy akár csak kicsivel is hagyjam, hogy az árusok kerekedjenek felül… Az a gond, hogy nincsenek rákényszerítve az őszinteségre, annyi ember van ebben a városban, úgyis lesz valaki akinek el tudja adni ennyiért. Vagy ha mégsem, gondolom nagyobb veszteség neki, ha elterjed a külfüldiek között, hogy 60/kg-ért is lehet lazacot venni… mert akkor ki veszi meg százért?

Szóval ennyiben maradtunk, majd inkább kísérletezek a közelben, jóval drágábban de legalább olyan árustól akit már ismerek és tudom, hogy nem ver át, semmi kedvem árra és mennyiségre is alkudozni. Hát ez van.

Elbúcsuztunk a többiektől, hiszen másfele vezetet a hazafele vezető út. A mienk jó hosszú volt még innen is, este hétre értünk haza ami a reggel negyed kilences indulással elég sok volt, a fiúk is kissé nyűgösek lettek. Viszont szép dolgokat láttunk, jókat ettünk – és megbeszéltük, hogy másnak, vasárnap is találkozunk, ezúttal a belvárosban töltjük együtt az ebédet és megyünk el pár helyre.

Vasárnap délelőtt kellemes napsütés volt, délelőtt picit itthon pihentünk, játszottunk, majd ebéd előtt kerekedtünk útra.

  

 

Az ebéd az Ippudo-ban esett meg, mert a többiek itt még nem jártak és szerették volna kipróbálni. Utána elmentünk Feiyue tornacipőket venni, megnéztünk egy bútor- és kerámiakép boltot ahonnan tervezünk, hogy hazaviszünk pár dolgot Budapestre lakásdísznek, végül Avocado Lady-hez is betértünk némi sajt és kesudió utánpótlásért, meg persze a többieknek is megmutatva, hol lehet olcsón finomságokat kapni.

 

Szóval összességében elég aktív kis hétvégénk kerekedett – de persze ez nem baj, és azért akadt idő közben legózni is meg nekem is helyrejött a torokfájásom – egy jó ramen csodákra képes.

A jó hír, hogy lassan végre ide is elér a tavasz – most már legalább 10 foknál melegebb van nappal. A virágok és a fák már nagyon belehúztak, de sajnos az igazán jó időre még két-három hetet várni kell, de azért ma már kifejezetten jó érzés volt a napsütéses utcákon sétálni.