A három év alatt mióta itt vagyunk, ez valahogy elkerült minket. Nem is értem miért, mert nagyon megszerettük…

Egy szép márciusi napon hazafele sétáltunk a metrótól mikor egy zöld golyókkal megrakodott teherautót pillantottunk meg a sarkon. Az eladó egy jókora machetével lecsapta a tetejét, beledöfött egy szívőszálat, majd odaadta a vele szemben várakozó leányzónak aki fizetett és boldogan sétált tovább és szürcsölni kezdte a frissen loccsantott kókuszlevet.

Nekünk se kellett több, gyorsan vettünk kettőt, de megkértük az eladót, hogy ne vágja szét, majd inkább mi másnap reggel. Így is lett. Igen ám, de kókuszt bontani nem egy könnyü feladat, ezt mindenki tudja. Peti persze természetesen megküzdött a feladattal és sikerrel járt, mi pedig élveztük munkája gyümölcslevét.

Barni kezdetben bizalmatlan volt, de mivel tetszett neki, hogy a gyümölcsbe van beleállítva a szívószál, így bátran kipróbálta. Nem is csalódott, azóta szinte függő lett.

Nem tudom milyen a kókuszdió érési folyamata, de én két verziót ismerek, az egyik a barna színü, belül viszonylag vastag, kemény, de annál finomabb hússal és kevés lével, és ez a másik, aminek a külső hája vastagabb, de ugyanakkor valamivel puhább (bár itt megjegyezném, hogy egy késünk beletört egybe!!!), itt viszont a belső hús szinte még hártyaszerüen vékony, ellenben annál több benne a lé. Szerintem meglehet 4-5dl is egy dióban. Az íze nem annyira kókuszízü mint várná az ember, inkább picit semleges, kicsit sem édes,de nem is baj, mert nagyon jó szomjoltó így. Mi szeretjük, de ritkán jár erre sajnos a teherautó, így ha valamelyikünk lát egyet, veszünk egyből több darabot is (darabja 10-15yuan) , hogy legyen itthon egy kis tartalék. Mostmár szuper új vastagpengéjű késünk is van hozzá, úgyhogy nincs baj.