Éppen kómában ébredeztem hajnal 6 óra körül, amikor láttam, hogy valami villog a falon. A lenémított szobatelefon volt az. Felvettem, a recepcióról szóltak, hogy vihar miatt a mai földalatti folyó túra törlésre került. Szuper – gondoltam – akkor alhatunk tovább. Sokat mondjuk nem sikerült, mert a fiúk nemsokára felkeltek.

Örömmel észrevételeztük, hogy Ricsi szemének kicsit javult az állapota. Egyelőre fogalmunk se volt, mit csináljunk aznap, így kényelmesen összeszedelőzködtünk és leültünk egy hírvadászattal kombinált reggelire, ami igen kellemesnek bizonyult. A szállodában csak lézengtek, de a szomszéd asztalnál pont ült egy fiatal német pár – akikhez nemsokára odajöttek a recepcióról beszélgetni. Elcsíptem a mondanivalójukból, hogy azt javasolták, menjenek ki a reptérre mert ma mennek gépek.

Mentem is egyből a recepcióhoz, megkérdezni mit tudnak – mondták, hogy azt a tájékoztatást adták, a mai napon még mennek járatok Manilába, mert lassult a vihar és emiatt még biztonságban le tudnak szállni, és esetleg ott tudnak segíteni átfoglalni a jegyeket.

Gyakorlatilag 2 percen belül már egy triciklin ültünk, úton a reptérre, ami kb. 10 percnyi útra van a szállodától – nos, ez most kb. fél órának tűnt felfokozott idegállapotunkban. Vajon sikerül-e jegyet szereznünk egy mai gépre?

Már útközben láttunk repülőt felszállni, ami reménnyel töltött el minket. Andi szerint azért nem tudtunk elmenni a földalatti folyóhoz, hogy ma haza tudjunk repülni. Úgy legyen!

Először a reptér melletti Air Asia partner utazási irodában próbálkoztunk, ahol már kapásból elriasztott a “Credit Cards not accepted” tábla, de nem sokkal később kiderült, hogy már folyamatban lévő átfoglalás módosításában (ugye még függőben volt a tizedikére átfoglalásunk) ők amúgy sem tudnak segíteni, menjünk be a check-in pulthoz.

Bementünk, ahol a helyzetnek megfelelő  tömeg és káosz volt, de mi Kínában szocializálódtunk, így némi okos pozicionálás után negyed órán belül sorra is kerültünk. Sajnos azonban itt se tudtak sokat segíteni, annyit tudtunk meg, hogy délig mennek a gépeik, és már nincs rájuk hely, ezen felül ők korlátozott mértékben tudnak segíteni, csak a Maniláig szóló jegy átfoglalásában tudnak segíteni, a Shanghaiba szóló jeggyel nem tudnak mit kezdeni, azzal kapcsolatban Manilában kell intézkednünk.

Hát ez nem hangzott túl jól. Már épp letettünk volna az aznapi utazásról, amikor még eszembe jutott, hogy bepróbálkozom a másik légitársaságnál, a Cebu Pacific-nél. Nos, nekik még volt jegyük délután negyed egyes indulással Manilába és onnan este tovább Shanghaiba is. Szuper! Kértünk egy gyors árkalkulációt, 41000 pezóra jött ki a summa, ami nagyjából 200000Ft-nak felel meg. Nos, ez nem kevés pénz, de gyorsa tanácskozás után úgy voltunk vele, hogy ha elbukjuk a Shanghai-Budapest jegyünket az még drágább lesz, a 24 órás pakolás-búcsúzáshoz meg nem volt túl sok kedvünk, ennyit megérne a nyugodt távozás. Már elő is vetem a hitelkártyám, amire már közölték is, hogy jaj, hát az nem működik, csak készpénzt fogadnak el.

Aha, az jó. Most van 10 óra, 11:30-ig be kell csekkolni a gépbe, tehát van 75 percünk  pénzt szerezni, megvenni a jegyet, visszamenni a szállodába, összepakolni, visszajönni a reptérre és elrepülni. Egyből eszembe jutott menekülési kísérletünk Nanji szigetéről, nagyon hasonló volt a helyzet 🙂 Azt javasolták próbáljam meg a másik utazási irodát, hátha ott elfogadnak hitelkártyát.

Kiszaladtunk, beszaladtunk, megkérdeztük – a hölgy kissé tanácstalan volt, mondta, hogy ehhez fel kell hívnia a főnökét megoldható-e a hitelkártyás fizetést. Mondtam, hogy köszönjük, akkor hagyjuk is, elnézést de elég sürgős lenne a dolog, nem tudja-e hol van egy ATM.

(Valahogy pénzt kell szerezni gyorsan! Más opció szóba sem jöhet, mert nincs nálunk 41000 peso-ra elég valuta.

Elmondta hol van, odaszaladtunk, de az ATM-en sajnos egy nagybetűs “üzemen kívül” felirat fogadott. Éljen!

Ugrás a triciklinkhez (megvárt), megkértem vigyen el  legközelebbi ATM-hez. Vitt. Odaértem, lássuk… hitelkártyáról ugye nem lehet pénzt felvenni (lehet, csak rettenetesen sokba kerül). Nézzük a magyar betéti kártyám… nem emlékszem a PIN kódra. Hogy az a!!!! Nézzük, van-e UnionPay logo az ATM-en… Van! Akkor nézzük a kínai kártyát. Elfogadja… PIN OK!… kérek 20000 pesot…. az túl sok.

Kártya kidob, kártya berak, PIN, kérek pénzt…

…10000peso….

…OK, összeg elfogadva…

…várok….

…tranzakció elutasítva…

!”@@@#&!=”/%!”{#&{!!!!!!

Tricikli, másik ATM. Fentiek ismétlése… itt egy másik hibaüzenet, kicsit informatívabb: “Kapcsolat a kártyakibocsájtó hálózatával nem felépíthető.”

No, itt adtam fel, akkor menjünk vissza a szállodába. Közben a triciklis kérdezte, mi a délutáni program – mondtam, hogy még nem tudjuk, beszéljünj róla kicsit később. Mivel azt tudtuk, hogy még maradunk egy darabig, a recepción mindenesetre gyorsan elintéztük, hogy másnap mehessünk a földalatti folyóhoz. Kaptunk is egy kellemes fél hetes indulási időpontot.

Egyúttal akiválódott a B terv, azaz a tovább reménykedünk, hogy a december 10-i járatra az átfoglalást elfogadják és hogy a gépek valóban felszállnak. + ha van biztos információnk akkor megpróbáljuk átfoglalni a Shanghai-Budapest járatra szóló jegyeinket.

A szállodából még ismét telefonáltam az AirAsia-nak Kínába (áldottam magam, hogy aktiváltam és feltöltöttem a korlát nélküli külföldi hívásopciót), érdeklődvén mi a helyzet, akik további türelmet kértek, de azt ígérték, estére tudnak biztos információt mondani.

Eddigre 11 óra múlt, úgy döntöttünk, hogy ránk fér a kikapcsolódás, menjünk el délután várost nézni. Gyorsan megnéztem neten az ajánlott opciókat, a “krokodil központ” és a “lepkepark” mellett döntöttünk, így szóltunk is a triciklisnek, hogy igénybe vennénk szolgálatait. Az itteni élményeket a következő bejegyzésben részletezem. Az ügyintézés esti köreit viszont itt folytatom. Tehát időugrás – délután 5 óra, szálloda. 

Újabb telefon Kínába az Air Asia-nak, jó hírek – az átfoglalást tizedikére  jóváhagyták, egy órán belül küldik emailben az új jegyeket. Éljen! Na akkor nézzük mit tehetünk a Shanghai-Budapest jeggyel.

Telefon az Aeroflot-nak Moszkvába (azt már korábban megkérdeztem tőlük, hogy ez emailben / online nem intézhető akció), szeretném eltolni a jegyeinket két nappal, 14-re. A vonal borzasztó, mindent háromszor kell lebetűznöm, de azért sikerül beazonosítani a jegyünket. Visszajelzik amit tudtam, hogy a 100EUR/fő kezelési díjért és a jegyárkülönbözet kifizetéséért átfoglalható a jegy. A jegyárkülönbözetre rákérdeztem, pár száz yuanről van csak szó (remélem még mindenki tudja követni a sok pénznemet, nekem muszáj volt :)) Viszont ő ebben az átfoglalásban nem tud segíteni, mert a jegyemet utazási iroda vásárolta meg, lépjek kapcsolatba velük.

Ó, hogy az a…, hát persze tényleg utazási iroda vette a jegyünket, a volt munkaadóm utazási irodája… akikkel már három hete nem dolgozom.

Kedves olvasók: Remélem ezt mondani se kell, de mindig békében és jó viszonyban váljatok el volt munkaadóitoktól, függetlenül attól, hogyan viselkedtek ők. Milyen jó, hogy én is így tettem.

Már írom is az emailt az USA-ba (ugye ott még alszanak), leírom a helyzetet, azonnali segítséget kérek, és jelzem, hogy helyi idő szerint délelőtt 10 körül hívom őket.

Így is történt, mikor a többiek lefeküdtek aludni, én ismét vad telefonálgatásba kezdtem a szúnyogokkal hadakozás közben (a szobában nem volt elég jó a térerő a nemzetközi hívásokhoz), az amerikaiak a cégtől és az irodától egyaránt nagyon készségesen segítettek, megadtam nekik telefonon a hitelkártyám adatait, aminek segítségével átfoglalták a budapestre szóló jegyeinket tizennegyedikére. Ráadásul még olcsóbb is volt mint a délelőtti Cebu Pacific-es átfoglalás lett volna (mondjuk ha hozzáadom a +2 nap szálloda költségét akkor már kicsit drágább ez a módi, de így utólag visszatekintve sokkal jobb volt így).

Éjfél után nem sokkal már meg is érkezett a visszaigazoló email a budapesti jegyeinkről – az meg csak itthon, utólag derült ki, hogy ezzel is lehetett volna gond, mert a CIB Banknál bejelzett a biztonsági rendszer, hogy szokatlan helyen használják a hitelkártyám, és le akarták tiltani a tranzakciót – még szerencse, hogy pont egy régi jó ismerős ült épp ott a monitor előtt és engedélyezte a tranzakciót nekem. Ha nem teszi, az + 2-3 kör telefon és aggodalom.

Így már relatív nyugalomban tölthettem az ágyban forgolódva a következő pár órát hajnal háromig, miközben felcsaptam hobbimeterológusnak és próbáltam kiszámítani, mekkora az esélye, hogy a már partot ért, de folyamatosan egyre lassabban mozgó tájfun nem fogja ismét romba dönteni a mostanra olyan szépen összeállt terveinket azzal, hogy később ér oda Manilába.

Ezután elaludtam egy rövid időre, majd egy szűk óra alvás után hangos rotyogásra és öklendezésre ébredtem. Na de erről majd a tizedik részben lehet olvasni, most az izgalmaktól mentes kilencedik rész következik – már ha a krokodilokat és a tenyérnyi rovarokat nem tekintjük annak. 🙂