Jo etvagyat!

zaqrack Posted in Hétköznapok
2

image

Na ezert nem ettem tegnap birkat. :)Haterben a szallitmany Budapestre

Tangyunqinfeng étterem (唐韵秦风)

zaqrack Posted in Nyeled vagy mered?,Tags: , , , , ,
4

Csütörtökön Andit elkísértem a z orvoshoz, majd úgy döntöttünk, hogy éttermezünk egyet. Ricsi is velünk volt, de bíztunk a jó viselkedésében. 🙂 Hezitáltunk merre menjünk, vonzott nyugat felől az Ippudo, de ott nemrég voltunk, dél felé kellett volna menni mert ott van a telefontársaság irodája ahovy be kellett volna szaladnom – ott is van jópár tucat étterem amit még nem próbáltunk ki, aztán végül mégis kelet felé indultunk – mert erre van egy északnyugati étterem, ahol már egyszer jártam egy gyors üzleti ebéden március környékén és azóta is szerettem volna elvinni Andit.

Hát erre most került sor. Mit takar az északnyugati étterem? Hát Kína észeknyugati részét, nagyrészt a Shaanxi (Xian és környéke), Gansu (Lanzhou), és Xinjiang (az ujgurok földje) tartományokat. Szívem csücske konyha, és meg szerettem volna mutatni Andinak, hogy nem csak a birkából áll arrafelé az élet, bár kétségkívül domináns. 🙂

Szerencsére fél tizenkettő körül már oda is értünk és simánj kaptunk helyet – fél órával később már szép kis sor állt az ajtónál, ami mindig jó jel. A berendezés egyszerű, kellemes és tiszta, az árak is szelídek.

IMG_20131128_112933

More »

Dokinal

zaqrack Posted in Hétköznapok
2

image

Elkisertuk Anyat.

Reformok

zaqrack Posted in Kínáról,Tags: , ,
2

Új vezetés van ugyebár Kínában pár hónapja és hatalmas elánnal vetették magukat bele különféle reformokba. Többnyire ezek meglehetősen kedvező változások, és sokan úgy érzik, jó irányba indultak el a dolgok. Pár példa:

  • Vidéki tartományokból érkezők közül jóval többen kaphatnak tartózkodási engedélyt a nagyvárosokban. Pontrendszert vezetnek be és ettől függ, ki milyen jogosultságokat kap a tartózkodási engedélyhez.
  • Visszafogják az állami hivatalnokok pazarlását (legalábbis megpróbálják) – korlátozzák az éttermi reprezentatív kiadásokat és kevesebb autót vesznek – kínai tulajdonú márkát, ha lehet (pl. Volvo, ugyebár). Tegyük hozzá, van honnan visszafogni a kiadásokat, elég nagy botrányok voltak korábban.
    Persze az állami pazarlás melegágyai, az állami tulajdonú cégek továbbra is úgy működnek tovább ahogy eddig. Ez péládul egy állami tulajdonú gyógyszeripari cég újonnan épített irodájának az ízléses és visszafogott dekorációjú folyosója:
  • Jobban szabályozzák a közlekedést, pl. Shanghaiban is rengeteg helyen ellenőrzik az eddig kb teljesen szabályozatlan elektromos robogók műszaki állapotát.
  • Enyhítik az “egy gyerek szabályt”. Eddig ugye max 1 gyereke lehetett egy házaspárnak, több kivétellel (a lakosság kb. 65%-a tartozott a kivételek alá):
    1, ha vidéki hukou-val rendelkezőknek ha az első gyerek lány lett,  akkor lehetett még egy.
    2, ha mindkét szülő egyke volt, akkor is lehetett két gyerekük.
    3) elismert kisebbségekre, speciális adminisztatív területekre (HK, Macao, stb.), külföldiekre nem vonatkozott egyáltalán a szabály.
    Most ez még annyiban enyhül, hogy akkor is lehet két gyereke egy házaspárnak, ha csak az egyikük volt egyke. Így talán kicsit közelebb kerülnek a közelgő demográfiai katasztrófa elkerüléséhez. Azon várhatóan ez se segít, hogy 100 megszületett lányra 120 fiú születés jut már 10 éve – egyre többn keresnek pl. Vietnámban feleséget maguknak.
  • Csökkentik a halálos ítéletek számát és visszaogják a munkatáborokat is – amikben ki tudja hány ezer ember dolgozik a mai napig bármilyen bírósági eljás nélkül odakerülve…
  • Valamint teljesen átrendezték a külföldieknek adható vízumokat,többnyire a szigorítás irányába. Erről majd írok alkalomadtán.

Remélhetőleg Kína kicsit emberibb hely lesz a fenti változások által. Mindenesetre az irány jónak tűnik, csak az út hosszú.

Aranyköpések #13

zaqrack Posted in Család,Tags: , ,
2
  • “Anya, véletlenül rákattantam a tésztásautóra!”
  • “Muffinzó” (=cukrászda)
  • “Barni, nem fázol?” “Nincs válasz!”
  • (Kiabál a szobából…) “Anya, figyelj!!!” “Barni, mindjárt jövök, nem hallak!” “Anya, ez gusztustalan!”
  • “Mert a Ricsi egy fincsi mókus, szeretem puszilgatni.”
  • (Barni Laurának kommentálja a képernyőn megjelenő képeket…) “Ez Laci, a Manka nagyi férje… Ez Apa, az én apukám.”
  • “Anya, én mindent ki akarok bírni!”
  • “Apa, mi az a pizzéria?” “Az egy olyan hely, ahol pizzát lehet kapni.” “Jó, de mi az az éria?”
  • “Apa, mi a kaka?” “Barni, nagyon jól tudod, hogy mi az.” “Az, ami a hátuljadból jön!”
  • (Halandzsázik és majdnem nevetőgörcsöt kap saját magától…) “Barni, nem fáj néha a hülyeség?” (Elkomolyodik…) “De.”

 

Fodrász

Panda Posted in Hétköznapok,Tags: , ,
4

Történt nemrég, hogy egyik reggel borzalmas hátfájásra ébredtem. Gondolom rossz pozíciót vettem fel alvás közben és egy ideg, vagy valami becsípődött, meghúzódott, vagy tudom is én.

Ilyenkor nagyon jól jön egy füthető szőnyeg, így mát az egész délutánt a szőnyegen hanyatt fekve, sorozatbambulással töltöttem, időnként pedig nyögdécseltem és jajgattam picit , nehogy  Peti nyugodtan tudjon dolgozni mellettem. 😀

Délután aztán rá kellett jönnöm, hogy a hajmosás is igen aktuális lenne, de este ha már a  fiúk lefeküdtek nem szeretek hajszárítózni, a kádba hajolni pedig jelenleg nem tudok. Gondoltam majd elmegyek az egyik közeli fodrászatba, és megmosatom a hajam, úgyis egy kis hát/nyakmasszázst is kap még mellé általában az ember, az nem árthat.

Így is tettem, ellátogattam hát a már jól bevált Wenfeng üzletbe, ahol csodák csodája, de egy fiú értette az angol szót. A biztonság kedvéért odahozta azért az angol árlistát is. Kérem, 30yuanért megmasszírozták a fejem, a nyakam, a hátam felső részét, megmosták a hajam, és szépen megszárították!

A fiú azért megkérdezte kétszer, nem szeretnék-e új frizurát, de annak még nem jött el az ideje, így maradtunk a szárításnál, ugyanis a mosást/masszírozást kizárólag nők végzik az üzletben (korábban jártam máshol, ahol férfi mosta a hajam), öblítés után pedig a fodrász vág vagy szárít. (eddig csak férfiakat láttam itt hajat vágni, nem is tudom van-e női fodrász…?) (Én a külvárosban már láttam – Peti)

Kaptam folpackkal lefedett és szívószállal átlukasztott teát (mekkora ötlet!), a fodrászfiú pedig normálisan megszárította a hajam és már mentem is.

Búcsúzásképp elkértem a kis tükör előtt álló névjegykátya stócból egyet, hogy legközelebb ha netán vágatni mennék, már legyen egy fix ember, akihez szívesen megyek, mert érti amit mondok. Na nem csevegtünk el semmiről se, de kb. annyit beszélt angolul, mint én kínaiul, és az már nagy szó. A névjegykártya mókás, de kedves, íme a fodrászom:

IMG_20131124_160333

Felfedezések X – Longdong road

zaqrack Posted in Felfedezés
1

Van jó pár híres felfedező a történelemben, de biztosan vannak olyanok is, akik nagy reményekkel elindultak felfedező expedícióra, aztán vagy nem fedeztek fel semmit, vagy valami teljesen sziklás szigetet.

Hasonlóan jártam ma én is. Péntek délelőtt, túlórából (van bőven) fedezve távollétemet indultam bicajozni – nem akartam nagy feneket keríteni a dolognak, a tengerpartig akartam kimenni és visszajönni, a mozgás volt a cél, nem a felfedezés. Csak két és fél órám volt rá, így úgy döntöttem odafele főúton megyek, vissza meg a szokásos folyóparton. A főút általában a Jinhai road vagy környéke, erről már írtam is. Nem egy nagy durranás, de legalább kellemes útvonal néhány -bár nem sok- érdekesebb látnivalóval.

Most a folyótól délre mentem – a Longdong road-on. Igen, ez az az utca, aminek a pinyin átirata angulol kiolvasva meglehetősen humoros…. Az első párszáz métert jól ismerem, itt járok dolgozni. Ugyanez út folytatódik egészen a tengerpartig – busszal már végigjártuk, mikor a tengerpartra mentünk a családdal – sok érdekeset akkor nem láttam.

More »

Mantou klub

zaqrack Posted in Család, Gyorshír
2

image

image

Szabad péntek, szabad szombat – hallal, rákkal

zaqrack Posted in Felfedezés, Konyha, Let's go restaurant!,Tags: , , , , ,
2

November közepéhez képest bővelkedek túlórában és szabadságban is, munka pedig nem volt annyira sok a múlt héten, így sikerült pénteket szabadságnak kivennem. Igazából a jómód már csütörtökön kezdődött, mert délelőtt elkísértem Andi a dokinénihez és utána ebédeltünk egyet kettesben az Ippudoban (Ricsi addig Ayival volt).

Utána persze a szokásos csütörtöki éjszakai műszakkal együtt simán összejött a napi 8 óra munka, de jót ettünk 🙂

IMG_9500

Na de vissza péntekhez – egész napra szabit vettem ki. Reggel együtt bevittük Barnit az oviba, majd egyből mentünk is tovább a belvárosba Andival, Ricsivel. Futottunk egy gyors kört Avocado Lady boltjában – jó pozícióból indultunk, a hasfájós-hányós időszak alatt a szokásosnál sokkal kevesebbet költöttünk kajára – a megspórolt összegből most dőzsöltünk és vettünk jó 70 deka sajtot, amilyeneket általában nem engedünk meg magunknak:  Gruyere-t, Brie-t, holland kecskesajtot. Nyami.

Utána két sarokkal arrébb mentünk a Xuhui Art Musem-ba, ahol Bence kiállításának tartották a megnyitóját, egész szép tömeg gyűlt össze.

IMG_9521

More »

Aranyköpésk #12

zaqrack Posted in Család,Tags: , ,
2
  • (A ház előtt all egy barna Mercedes (kínaiul: Benz)) “Apa, mi ez a barna Benz? Mit keres itt? Olyan a színe, mint a kaka!”
  • “Apa, mit az a csók? Az az amikor én szeretem egymást?”
  • (Anya dühöng:) “Semmi nincs meg ebben a lakásban!” (Barni:) “De olyan szép!”
  • “Nézd Apa, csipa! Most vettem ki a fülemből!”
  • (Ünnepnap van, vettük kéksajtot. Barni kiabál…) “Apa, mi ez a sajt?!? Ne edd meg, mer baromira penészes!”
  • “Ricsi egy doctor rugis!”
  • (Lego-ból épített valami szépet…) “Apa, ez Halódia!”  (.. két nap múlva esett le nekünk, hogy Hollandia akar lenni…)
  • (Ricsi valami ügyködik…) “Anya, nézd mit csinál a harmadik fiad!”
  • “Apa, vigyél!” “De Barni, most a Ricsit viszem, látod.” “Nem baj, majd én viszem közben a Ricsit!”
  • “Anya, RIcsi ütöget!” “Igen, merges, mert nem tu felmászi a székre.” “Hát kellett volna rá építeni fellépőt!”