Van jó pár híres felfedező a történelemben, de biztosan vannak olyanok is, akik nagy reményekkel elindultak felfedező expedícióra, aztán vagy nem fedeztek fel semmit, vagy valami teljesen sziklás szigetet.

Hasonlóan jártam ma én is. Péntek délelőtt, túlórából (van bőven) fedezve távollétemet indultam bicajozni – nem akartam nagy feneket keríteni a dolognak, a tengerpartig akartam kimenni és visszajönni, a mozgás volt a cél, nem a felfedezés. Csak két és fél órám volt rá, így úgy döntöttem odafele főúton megyek, vissza meg a szokásos folyóparton. A főút általában a Jinhai road vagy környéke, erről már írtam is. Nem egy nagy durranás, de legalább kellemes útvonal néhány -bár nem sok- érdekesebb látnivalóval.

Most a folyótól délre mentem – a Longdong road-on. Igen, ez az az utca, aminek a pinyin átirata angulol kiolvasva meglehetősen humoros…. Az első párszáz métert jól ismerem, itt járok dolgozni. Ugyanez út folytatódik egészen a tengerpartig – busszal már végigjártuk, mikor a tengerpartra mentünk a családdal – sok érdekeset akkor nem láttam.

Nos, ennek az az oka, hogy a Longdong road, nulla, azaz pontosan 0 érdekes látnivalót tartalmaz. Csak azért nem írok ínusz egyet, mert az Barni olvasatában a nagyon sokat jelenti. Ennyire ingerszegény és unalmas úton még életemben nem jártam, jellegtelen gyárak, házak, nulla élet, és mindezek mellé meglehetősen nagy forgalom. Jó, azért nem akkora, mint a reggeli dugó amikor Barnit oviba vittem (lásd lenn), de bőven a kellemetlenségi küszöb felett.

És az út hosszú, nagyon hosszú… ráadásul szembeszél is volt. Az érdekesség ingerküszöbét még az egyik lakópark előtt látható földgolyót ölelő bronzangyalka vagy a kilométerenként felbukkanó Charles Lonjo underwear reklámtáblák (állítólag nemzetközi márka, hallott róla valaki? :)) közelítette meg, de eddigre annyira apatikus állapotba kerültem az unalomtól, hogy nem volt energiám elővenni a telefont fényképezni. Megváltás volt végre az út végére érni. Mindenki messziről kerülje a Longdong road-ot!

Szerencsére tudtam, hogy itt kellemes rész vár, Chaoyang kerület – a látszat ellenére – élettel teli kis utcái – kicsit volt időm körülnézni.

Láttam pl pénzbedobós közmosógépet.

És azonosíthatatlan célú útmenti csápokat.

Az itt székelő mantou/baozi árus lány még mindig kedvesen mosolyog, vettem nála két baozit. Jót nevetett a kesztű+rövidnadrág kombinációmon – de hát ez a bicajos szakma már csak ilyen. Nem volt más hátra mint kigurulni a tengerparthoz. Betont már láttam ma eleget, így nem gurultam le a partig, leültem a folyópartra megenni frissen vásárolt uzsonnámat. Amíg falatoztam, pont megérkezett a fejem fölött Frankfurtból a Lufthansa A 380-as gépe, amin majd mi is ülünk februárban.

Aztán indultam is haza. Tettem egy kisebb kanyart a szokásos útvonalba, megnéztem, hogy áll az épülő lakótelep. Lassan kész a kb. századik ház is.

Kompenzációképp az út túloldalán elkezdtek egy másik lakótelepet… Ahol pedig eddig csak kőhalom állott, ott nemsokára gyorsforgalmi út fog:

Más megközelítésből, ahol ház állott… ott is gyorsforgalmi út fog állni.

Ez olyan szempontból jó, hogy jövőre nem kell új utvonalakat keresnem, csak végigmegyek a régieken mégis új dolgokat látok… csak attól tartok, egyre kevésbé lesz érdekes látnivalók szempontjából.