Posts Tagged ‘benyomások’

Vendégposzt – Dóri 1/3

zaqrack Posted in Vendégposzt,Tags: , , ,
2

Tessék Dóriról példát venni, három bejegyzést is írt a blogra, ráadásul még képeket is válogatott hozzá a saját műveiből! Részletekben közöljük.

A NAGY utazás

Az előtte soha nem átélt 12 órás utazás vége felé az ablakon kifele bámulva csodáltam a felülről hatalmasnak és nagyon megtervezettnek tűnő várost. Tudni kell rólam, hogy Budapestről egy svájci kisvárosba költöztem két évvel ezelőtt, többek között azért, hogy csöndes, tiszta környezetben éljek a nagyváros zsúfoltsága elől elmenekülve. Tudtam, hogy nagy kihivás lesz ez a nyaralás, hiszen érzékeny orrú, tömegiszonyos, meglehetősen finnyás, tisztaságmániás és rendszerető ember vagyok.

Kicsit meglepett a vizumellenőrzéshez sorban állva olvasott tábla, miszerint se fotózni, se hangoskodni nem lehet, nyugodtan, csendben kell végigállni a sort. Ezt nagyban elősegiti a propaganda video, ahol elmondják, hogy a kinaiak mennyire kedvesek, mosolygósak és katonásan szeretik a rendet. Mosolygós kinaival nem találkoztam a reptéren, gyakorlatilag rám se pillantott a srác, aki a vizumomat ellenőrizte. A feladandó csomagom Párizsban maradt a csatlakozásnál, úgyhogy anélkül indultam meg a maglev felé, ami 300 km/h sebeséggel szélvészként repitett be a városba. Peti és az első sokk várt a maglev végállomásánál.

More »

Shanghaiban jó!

Panda Posted in Gondolatok, Vendégposzt,Tags: , ,
2
 Mint minden vendég, én is megkaptam a “lehetőséget”, hogy egy bejegyzés erejéig megörökítsem a Shanghai-ban töltött napokat, és az ittlétem említésre méltó mozzanatait. És hát sok ilyen volt…
More »

Peking 20 pontban

zaqrack Posted in Utazás,Tags: , , , ,
1

Sose volt jó véleményem Pekingről, csak a legutóbbi, tavaly novemberi utazás alkalmával javult picit a megítélése az akkor csodás időnek köszönhetően. Gondoltam majd talán a mostani négy napos látogatás alkalmával még esetleg tovább javulhat a helyzet, hiába csak másfél nap jut ebből a turistáskodásra…

Nos, amikor a szállodába megérkezve az ablakon kinézve kb. 200 méterre lehetett ellátni a barnás szmog miatt,  már tudtam, hogy Peking most eldugta a szebbik arcát.

Hogy mikor merre jártunk / jártak Andiék, arról majd ír ő, hiszen az utolsó nap kivételével nem annyira tudtam velük menni. Én inkább általános benyomásokat osztanék meg.

More »

Vendégposzt: Laci

zaqrack Posted in Vendégposzt,Tags: , ,
Comments Off on Vendégposzt: Laci

Laci záró gondolatait közvetíteném, mielőtt lassan indulnak a reptérre. Holnaptól pedig bejegyzések özöne várható, ahogy megpróbálunk felzárkózni a dokumentálatlan élményekkel 🙂

Fájó szívvel búcsuzunk, felejthetetlen volt az elmúlt 14 nap. Sok mindent láttunk, amit pár évvel ezelőtt nem gondoltunk volna, hogy lehetőségünk nyílik rá.

Nekem a legnagyobb itteni élményem a Nagy Fal volt. Úgy látszik a falak mély benyomást keltenek. Az emberek kedvesek voltak. A párás meleg nem nekem való, de kibírtam. A kínai koszt is “elmegy”, csak az utolsó nap gyengélkedett a gyomrom, így be kellett érnem kis sós krumplival, míg a többiek tömték magukba az Andi és Peti által elkészített pizzákat.

Barni nagyon aranyos volt, sokat nőtt és okosodott. Mire legközelebb újra élőben látjuk, biztos még legalább ugyanennyit fog fejlődni.

Köszönönjük mindenkinek a szíves vendéglátást, és hogy kibírtak minket két hétig. Nem is maradnánk, ne is akarjanak minket marasztalni. 🙂

Pár óra múlva repülünk, reméljük jó utunk lesz hazafelé. Újra oootthon leszünk.

Vendégposzt: Marianne

Panda Posted in Vendégposzt,Tags: , ,
6

Az elmúlt napokban még futni sem volt energiám, nemhogy blogot írni, szóval elnézést mindenkitől. Persze Peti megírta, hogy egy darabig nem jelentkezünk, azért mégis csak pofátlanság, hogy nem jegyezzük az eseményeket. Én most leírom röviden, dióhéjban az elmúlt hetet, Marianne meg majd elmeséli a benyomásait. (Peti fog gépelni. 🙂 )

More »