Karacsonyi vasar van az oviban, Barni gazdagabb lett egy vonatos konyvvel es nemi hongkongi halgomboccal.
Ayikérdés
Van új Ayink. Nem szeretem a változásokat, és mivel nagyon hiányzik nekem a régi Ayi, ezért aztán különösen nehéz megszokni az újat.
Az egész úgy kezdődött, hogy már Xiao távozása előtt a szomszédunk, Jane, elkezdte tesztelni a lehetséges jelölteket. Jane Taiwan-i, ami nekem gyakorlatilag egy kínaival egyenlő (pedig nagyon nem… 🙂, de mivel fél életét az USA-ban tölti a munkája miatt, ezért mégse. Jane nagynénje tőzsgyökeres Shanghai-i, így mikor kiderült, hogy új ayi kell, akkor ő rögtön mondta Jane-nek, hogy nem lesz könnyü igazán jót találni… Jane nem hitt neki, de aztán neki is rá kellett jönnie, hogy ez majdnem igaz. 🙂
A kiválasztási folyamat úgy zajlott, hogy a fent említett nagynéni előszűrést végzett, majd a három legjobb jelöltet továbbküldte, akik mind egy egyszeri 2-3 órás tesztnapra jöttek Jane-hez – és hozzánk is benéztek utána picit. Azért keresünk együtt Ayi-t, mert mindenki jól járna vele. Olcsóbb órabért tudunk kialkudni együtt, nekünk is kényelmes ha az Ayi a szomszédban elérhető, és persze az Ayinak is kényelmesebb, hogy nem kell több helyre járnia. Ugyanakkor Jane választásában maximálisan megbízunk, hiszen Xiao-t is nagyon szerettük, és szintén ő ajánlotta anno.
A nagynéni három jelöltet küldött. Őket egy darabig csak úgy emlegettük, hogy egyes, kettes és hármas számú Ayi.
Kínai ovi “sportnap”
Mindenki hallott a kínai-japán szigetvitáról, igaz? Pár hete volt némi fellángolás, -amúgy Kínában, kínaiak által gyártott – japán autókat gyújtottak fel itt-ott, meg tüntettek a követség előtt (mert ugye ha a kormány szervezi/támogatja a tüntetést akkor lehet).
Persze valószínüleg az egész arról szólt, hogy eltereljék a figyelmet a pártkongresszus előtti hatalmi harcokról – maga a kongresszus amúgy zárt ajtók mögött folyt egy hétig 😀
Meg történt ilyen is:
Ezek képek egy standard óvodai gyerekek-szülők sportnapról. Volt ilyen a mi ovinkban is, csak nem tudtunk elmenni. Ott kötélhúzás volt meg zsákbanfutás meg a szokásos klasszikusok, nem sziget-visszafoglalós katonás játék.
Azt hiszem jó helyen van Barni a nemzetközi oviban, inkább a Halloween meg a Hálaadás, mint a katonásdi. :-S
Kórházasdi – megint
Nem kell megijedni, most nem mi. A fiúk jól (jobban) vannak.
Ellenben Kay gyerkőce sajnos múlt péntekre elég csúnyán belázasodott. 40 fok fölötti, csillapíthatatlan láza lett és nagyon rossz kedve. A láz nem csökkent, a helyzet nem javult, így Kay-ék délután elmentek a közeli -igen jó hírű- gyerekkórházba.
A diagnózis: Vírusfertőzés és párhuzamosan húgycsőgyulladás, kezelése macerás, naponta injekció kell hozzá egy darabig. Ami még macerásabb volt, az a kórházi ügyintézés: 5 órát álltak sorba az orvoshoz, majd 5 perc konzultációt követően következett 4 órányi újabb sorbanállás 15 perces kezelésért. Majd haza.
Hétvégén mindkét nap ugyanez. Mivel az orvosnak minden nap látnia kell a helyzetet, így ismét kétszer kellett sorban állni. Ezúttal megúszták hét és hat órával – természetesen zsúfolt várótermekben sok más beteg gyerek közt.
Hétfőn beszéltem vele, már eléggé el volt keseredve. Javasoltam a VIP osztályt, mert 2-300Y nem olyan megterhelő nekik, cserébe kulturáltabb a környezet és időpontfoglalást követően talán kevesebbet kell várni. Végülis bejött, mert így az orvoshoz nem kellett 15 percnél többet sorban állni – ellenben a kezelésnél a szokásos 3-4 órás várakozás (átlag 90-120 ember várt előttük) azért még továbbra is fennált.
Ugyanezt minden nap, legalább egy hétig és az ellátás színvonala is kérdéses – az egyik nővérke majdnem beletörte az injekcióstűt a babába. Persze ilyen futószalag-szerű pörgés mellett én se tudnék jobban koncentrálni.
Szóval ilyen az egészségügyi helyzet itt Kínában, ha nem fizetsz külön – és nagyon attól tartok, otthon is erre kell számítani, hiszen egyre kevesebb az egészségügyi szakember.
A kínai márkákról
Egészen biztosan minden olvasónak vannak emlékei a hamisított kínai termékekről. Adios táska, fordított Nike pipa, Sany walkman és még sorolhatnám…
Arról is egészen biztosan mindenki hallotta már, milyen szinten megy a hamisítás és a márkanevek tisztelete itt Kínában… A szerkesztőség személyes kedvence alább:
Persze Kínán belül legtöbbször még ennyire sem tisztelik a márkaneveket, ehhez ekég csak a közeli copy market-re elmenni megbizonyosodni. De létetik ám egy fordított, otthon kevésbé ismert “hamisítás” is, ennek mutatnám be két példáját.
Búcsú az Ayitól
Még kedden írt az Ayi Petinek, hogy ahol lakik, ott kifogyott a gázpalack, így nem tud már főzni magának, újat erre a pár hétre meg már nem akar venni, így hamarabb megy haza, egész pontosan most vasárnap. Peti megkérte, hogy akkor legyen kedves eljönni hozzánk a szokásos időpontokon kívül pénteken délután, hogy Barni is elköszönhessen tőle, hiszen délelőttönként, mikor az Ayi itt van, ő oviban van.
Kellőképpen szomorkodtam, de igazán bele se gondoltam rendesen, hogy tényleg végleg elbúcsúzunk. Pedig érezhető volt, mert hétfőn gyorsan alaposan körbefotózott engem meg a fiúkat a telefonjával, mégis…
Utoljára, mintha kitalálta volna mik a kedvenc ételeink, még megfőzte a legfinomabb fogásokat (Dóri ne aggódj, a padlizsánkészítést eltanultam!) és kihasználta az időt, hogy Ricsivel játszhasson, altathassa, ringathassa.
Tegnap Peti hozott haza egy kis képeslapot, beleragasztottuk a családi fényképünket, meg rajzoltunk bele Barnival, Peti pedig szépen kínaiul leírva megköszönte benne az Ayi segítségét, gondoskodását. Sajnos a képeslapot elfelejtettem lefotózni.
Aztán ma eljött a délután 4 óra. Barni és Ricsi még ajándékot is kaptak az Ayitól, Barninál nagy sikere volt a zenélő biciklisnek, Ricsinél persze nem kevésbé. Aztán Barni is odaadta a képeslapot borítékban. Az Ayi nem nézte meg mikor itt volt, gondolom későbbre tartogatta (vagy csak nem akart zavarba jönni ha esetleg pénzt talál benne, de azt most nem adtunk, úgy éreztem nem lett volna helyénvaló). Kapott még némi hazai csokoládét meg mese kekszet és csípős kolbászt is a maradék készleteinkből, nagyon örült neki. A fiúkkal játszott egy darabig, majd az ablakon át látta, hogy már alkonyodik, mondta, hogy most már megy. Én persze nem bírtam, és a könnyeim kipotyogtak. Peti vigasztalt. Az Ayi is bekönnyezett persze és mondta, hogy hagyjam, ne bőgjek, majd gyorsan kiviharzott az ajtón. Láttam rajta, hogy csak rosszabb lesz ha marad, az ő szíve is vérzett…
Furcsa és utálatos dolog ez. Megszoksz, megszeretsz valakit,ő is viszont kedvel téged, a gyerekeidet, törődik veled, segít, aztán hirtelen gyorsasággal továbbáll. Hazamegy, ráadásul a családjához, tehát alapvetően ez nem lenne egy szomorú esemény. Az Ayi tényleg nem csak egyfajta harmadik kéz volt nekünk, hanem szinte már családtag. Tudtuk, hogy jól érzi itt magát, így neki se lehetett könnyű az elválás, mégis tudom, hogy jó lesz neki, mert végre hosszú évek után otthon lesz, ahol a rokonai is vannak.
Egyedül nekünk lesz rossz, mert valószínüleg soha többet nem találkozunk vele. Mert nem a szomszéd városba megy haza az Ayi, hanem Kína egy messzi tartományába. Aztán mi is lassan hazamegyünk majd végleg és még nagyobb lesz a távolság köztünk. Hiányozni fog nagyon, most egy picit honvágyam is van emiatt…
Még egyszer köszönünk mindent, Xiao Ayi.