Tag: ovi

  • Ismerkedés az óvodával #1

    Ma délután 1:45-re voltunk hivatalosak az óvodába egy negyed órás beszélgetésre és bemutatkozásra Barni két óvónénijével. Izgatottan vártuk az eseményt, Barni kevésbé lelkesen jött (mondjuk legszebb álmából kelt fel)… Az alacsony lelkesedése pontosan az ovi kapujáig tartott. A hallban ki voltak függesztve a névsorok – három csoport is indult Barni évfolyamában, mi az A csoportba […]

  • Meglepetés

    Hogy felolduk a kételyeket és a “ha minden igaz” kitételt a tegnapi bejegyzésben… Ma elmentem a bankba, kivettem 8000RMB-t az összekuporgatott pénzünkből, majd pedig leadtam egy papírfecniért – helyfoglalónak. Hogy hol? Az óvodában! Ugyanis még hétfőn telefonáltak a nemzetközi oviból, hogy a várólista elérkezett hozzánk, és szeretnénk-e, ha Barnabás szeptembertől oviba járna. Persze, hogy rávágtam […]

  • Óvodahelyzet Shanghaiban

    Ma bent voltam a cégnél. Mostanában már rendszeresen együtt ebédel a csapat (sőt, a lányok ebéd után együtt el szoktak menni sétálni) – fontos kis csapatépítő dolog ez, így saját iroda híján – nem érezzük annyira elveszettnek magunkat a többszáz fős ügyfélirodában. Van, hogy csak eszünk, de szokott lenni közös téma is – ma épp […]