Posts Tagged ‘yangshuo’

Guilin 7/8 – 7. nap: Yangshuo, Silver cave

Panda Posted in Utazás,Tags: , , , , ,
Comments Off on Guilin 7/8 – 7. nap: Yangshuo, Silver cave

Előző napi túránk során Barnus nagyon vágyakozott, hogy menjünk el barlangot nézni.

Több is van a környéken, a nevezetességeket bemutató füzetkénket nézegette, és persze kiszúrta az egyik legturistásabb barlangot, ahol a víz alatti folyó is van és lehet iszapfürdőzni többtucat kínaival. Leginkább ide szeretett volna elmenni, velünk ellentétben. Nagyon csalódott is volt, mikor előző nap nem kerítettünk rá sort, de aznapra más terveink voltak.

Persze iszapfürdőzésnek még a lehetőségét sem szerttük volna megadni, így kiválasztottunk egy másik barlangot, a Silver cave-et, amiről jókat olvasott Peti. Mivel csak késő délután indultunk a reptérre a szállásról, de már 11-kor ki kellett jelentkezni a szobából, úgy döntöttünk, a délelőtt a csomagolás és esetleges lustálkodás jegyében teljen.

Reggeli után üsszepakoltunk, a fiúk játszottak picit, majd kijelentkeztünk és elindultunk ebédelni. Nekem előző este óta vacakolt a hasam, viszonylag sokat jártam a mosdóba, de egyébként jól voltam. A már bevált helyre mentünk, megebédeltünk, kicsit nézelődtünk még a városban (láttam egy gyönyörü táskát a helyi népmüvészeti stílusban, de elég drága volt, így ott maradt 🙂 ), aztán bepattantunk a taxiba ami értünk jött a központba és irány a barlang!

More »

Guilin 6/8 – 6. nap: Yangshou Moon Hill és délutáni tekergés a Yulong folyónál

Panda Posted in Utazás,Tags: , , , , ,
1

Az éjszaka közepén óriási zuhéra ébredtünk, ezért kicsit aggódtunk, hogy hogy lesz ebből aznap kirándulás, mert reggel is esett még picit. Persze eddig tényleg nagyon mázlink volt az időjárással, Éviék ha jól tudom tavaly szintén ilyen időben voltak erre és állítólag nagy volt a köd/pára, alig láttak valamit..)

A szokásos reggeli után kicsit még pihentünk a szobánkban aztán autóba pattantunk és irány a Moon Hill.

P1020821

P1020828

Ekkor az idő már nem volt rossz, de azért szemerkélt még az eső időnként és elég párás volt a levegő. A hegyre 15yuan volt a belépő és nagyon ránkakaszkodott két néni is, hogy mindenképp vegyünk tőlük vizet. Nem volt sok vizünk ugyan, de Peti dacból, amiért így nyomulnak, nem vett tőlük. Elindultunk felfelé, egyik nénivel a nyomunkban.

P1020831_stitch

 

More »

Guilin 5/8 – 5. nap: Yangshou, hajókázás a kúphegyek között

Panda Posted in Utazás,Tags: , , ,
2

Kicsit kipihentebben ébredtünk aznap, nem hiába, hiszen megvolt a szokásos alvási területünk. Ricsi is kipihenten ébredt és minket is szívesen ébresztett a szokásos reggeli csatakiáltásával.

Reggeliztünk, aztán indultunk a már előre megrendelt taxival a folyóhoz “bambusztutajozni”. (régen bambusz volt, most már inkább bambuszutánzat műanyag) A reggeli nem volt túl jó, a szálláson egyaránt kínáltak nyugati és kínai kaját. Emiatt valahogy egyik sem volt az igazi (ez a későbbi napokra azért javult, mire kitapasztaltuk mit kell rendelni). A reggeli egyetlen fénypontja számunkra a frissen facsart narancslé volt. Mézédes, isteni! Persze azért jóllaktunk és az éhséggel így nem volt gondunk. Némi gyömölcsöt, mandarint és almát vittünk magunkkal a biztonság kedvéért.

Az út a Li folyó azon szakaszáig, ahonnan a hajókázásunk indult (Xingping) elég kiépítetlen volt. A belváros után még volt valamennyi betonút, de szép lassan poros földút váltotta fel, amivel ugyan semmi bajom, mégis azt gondolnám, egy ennyire túristás helyen jobban megoldott a közlekedés… A tutajon két darab kétszemélyes pad állt, amin kényelmesen elhelyezkedtünk, hátul foglalt helyet a kapitány és egy elképesztően hangos motort beindítva nekiindultunk.

More »

Guilin 4/8 – 4. nap: Út Ping’An-ból Yangshuo-ba

Panda Posted in Utazás,Tags: , , ,
1

Végére ért Ping’An-i tartózkodásunk.

Sokat hezitáltunk, hogy buszozzunk vagy autózzunk Yangshuo-ba, volt egy elég jónak tűnő opció, hogy szinte féláron átautózhatunk, mert egy másik család pont az ellenkező irányba jönne és így oda-vissza kihasználhatnánk a sofőrt, de sajnos ezt a másik család később lemondta. buszból van a menetrendszerinti opció, amivel a három átszállás a gond, vagy a privát kisbusz egy átszállással – ez viszont csak délután indul, így mindkét opcióval elvesztettünk volna egy fél napot. Aztán a döntést végül az hozta meg, hogy Peti picit belázasodott a túra után és nem volt túl jól –  így a privát sofőr mellett döntöttünk. Jason lett a sofőrünk, korrekt 800Y-es áron vállalta a négy órás utat (ne felejtsük el, neki vissza is kell vezetni utas nélkül ugyanennyit)

Reggeli után 10 órakor indultunk Ping’Anból, az idő esős volt és nem túl meleg.

P1020226

Indulás előtt még vásároltunk picit a helyi népmüvészeti termékekből (kékfestős terítő, helyi kézzel szőtt kötény, szarvból faragott fésü, fülbevaló), majd összeszedelődzködtünk és legurítottuk a bőröndjeinket a falu aljába, ahol Jason kocsijába szálltunk és indultunk is.

P1020230

More »

Guilin és környéke nyaralás – előzetes

Panda Posted in Utazás,Tags: , , ,
2

Ha bárki rákeres a neten Guilinra, a képek önmagukért beszélnek. Egyből beazonosítja mindenki a híres kúphegyek és rizsteraszok tengerét. Kúphegyek nincsenek másutt tudtommal, legalábbis ez a fajtája, ilyen nagy mennyiségben csak erre a területre jellemző, rizsteraszok ellenben egész Kína szerte megtalálhatóak, mert ugye Kína hiába hatalmas, a nagy része hegyes-dombos, a termőterületet meg ki kell használni.

Mielőtt belevágok a beszámolónkba, kicsit jellemezném azokat a helyeket, ahol nemrég jártunk.

Guilin egy …többmilliós metropolisz, tele turistával. Itt szállt le a repülőnk. De mi mégsem maradtunk kényelmesen a fenekünkön/talpunkon itt, hanem egy itt töltött éjszaka után Guangxi tartomány másik két közeli része felé igyekeztünk.

More »