Baba-mama klub, újabb felfedezések

Panda Posted in Berendezkedés,Tags: , ,
4

Tegnap délután elmentünk Barnival az itteni baba-mama klubot szemrevételezni. Most nem valakinek a lakásán volt a találkozó (előző héten Eszteréknél volt, de Barni gyomra miatt még nem mertem elmenni ), hanem az Okura Hotel parkjában. Előző este megnéztem hogy is jutok el oda, metrózni kell, ha nem akar az ember taxiba ülni, és így 6+2 megálló volt, mert át kellett szállni. Kb. 3/4 óra volt az út, könnyen megtaláltuk, minden rendben ment, az egyetlen hátulütő az volt, hogy metrózni nem akartam babakocsival, és mire hazaértünk úgy éreztem magam, mint egy jó kis edzés után, de megérte.

More »

Két keréken

zaqrack Posted in Berendezkedés,Tags: , ,
3

Előre szólok – sokaknak unalmasnak tetsző bicajos technikai dolgokkal tömött bejegyzés következik.

Természetesen azóta tervezem a bicajvásárlást, hogy megérkeztünk (mi az hogy, már akkor terveztem, mikor 2008-ban még csak utazgattam :)) Pár napja eldöntöttem, hogy márpedig nekem itt összecsukható bicajom lesz – egyszerűen a távolságok és a szuper metróhálózat miatt itt ez a legcélszerűbb közlekedési eszköz – bár a helyiek (akiknek nem telik autóra) az elektromos bicajt/robogót jobban kedvelik.

Nekem azonban nem derogál a pedálozás, viszont ha messze kell mennem, vagy elfáradok, vagy kilyukad a kerekem, akkor is oda kell érnem a célomhoz, hiszen dolgozni kell – így hát adta magát az összecsukható bicaj.Gondolkoztam valami jóféle helyi tanyabicajon is, amiket 200-300Y-ért vesztegetnek – mondván azt nem baj ha ellopják – de mióta tudom, hogy már jön is csomagban az otthoni jól bevált lakatom, azóta véglegesen eldőlt a dolog – inkább kifizetek több pénzt, és lesz egy jó bicajom!

More »

Taro

Panda Posted in Nyeled vagy mered?,Tags: ,
5

A Nyeled vagy mered?-ben a következő a Taro. Ez egy gumós növény, nyersen mérgező, a levele is (rémüldözés előtt gondoljatok arra, hogy a krumplinak is!), de megfőzve, sütve, gőzölve nagyon finom. Nekünk legalábbis az első találkozás vele elég megnyerő volt, még Barni is telezabálta magát!

More »

Yam

Panda Posted in Nyeled vagy mered?
2

Első szerplőnk ebben a kategóriában a yamgyökér. Igazából, mikor leemeltem a pultról, csak sejtettem, hogy ez az, hazaérve aztán nekiestem elkészíteni. Az ösztönök vezettek, meg a szép erdei gomba, amely látszatra passzolt hozzá.

More »

Anya! Kacsát sütök!

Panda Posted in Konyha,Tags:
5

Ma, életem első kacsacombját sütöttem naranccsal és zöld korianderrel! Nem fényezem magam, isteni lett! 😀

More »

Újabb felfedezés!

Panda Posted in Berendezkedés,Tags: , , ,
Comments Off on Újabb felfedezés!

Tegnap szokás szerint megint főzőcskéztem itthon délelőtt, délután meg elmentünk boltba mert fogytán volt a zöldség-gyümölcs készletünk. Most nem a megszokott útvonalon mentünk, mert Peti beszaladt a postára. Útközben felfedeztünk egy-két kis utcát, van ott minden: gyanús masszázsszalonok, kis ruhabutikok, gyerekruhabolt (Eszküszöm alig látni fiú ruhákat a kirakatokban. Fura.),utcai kifőzde, muszlim-kínai kifőzde, lángossütő, cipész, gyümölcsárus, tyúk, és libaárus, szóval minden van! Igen, ez utóbbi élő állatokat árul, és helyben leöli, kitollazza,kibelezi, hogy minnél frissebb husit vihessen haza a kedves vásárló. Nem megszokott, nem is szívesen nézném végig, de legalább tuti hogy friss az áru. Szegények! 🙁

Jó pár klassz éttermet is láttunk, majd szép sorban leteszteljük mindet, lehet ma este kezdjük!? 🙂

More »

Parkolás

Panda Posted in Berendezkedés,Tags: , , , ,
3

Reeggeli után elmentünk Shanghai legnagyobb parkjába, a Century Parkba. A belépő 10Y fejenként, a bejáratnál szélmalmocskákat, lufikat, vattacukrot, és egyéb finomságokat árulnak. Belépve azt sem tudja az ember merre induljon, szerencsére velünk van egy kismanó, aki eldönti ezt helyettünk, jgy aztán egyből az illatozó, virágzó szilvafaligetbe érünk. Mindenhol fotózkodnak az emberek, legyenek helyi lakosok, vagy turisták. Barnabást megint elkapták páran egy-két közös fotó erejéig. Hihetetlen, ahogy az emberek fejvesztve rohannak felé amint meglátják, mintha valami szerencsehozó plüssállatka lenne szegény. Ő meg néha élvezi, néha meg a háta közepére sem kínánja a helyzetet, ilyenkor gyorsan elhárítja a feléje kapó mancsokat, és ha nem használ, akkor jön a hiszti. Okos gyerek. Hatásos! 🙂

More »

Buszok, standok, triciklik, biciklik

zaqrack Posted in Berendezkedés,Tags: , , , , ,
3

Tegnap este “szintet léptem” a helyi közlekedés tekintetében. Munka után elszaladtam a Media Markt-ba (igen, van ilyen is) webkameráért, majd a 2+2 megálló átszállós metrózás helyett hazafele inkább a buszozást választottam. Nagyon nagy élmény volt! A buszok itt afféle törvényen felüli entitások, mindenki kitér az útjukból, és kvázi a piros lámpán is átmehetnek, ha akarnak (ami amúgy minden járműnek bevett gyakorlat, ha jobbra kis íven kanyarodik – nem is tudom, ez tiltva van-e az itteni KRESZ-ben). Ennek megfelelően nagyon hatékony és gyors módszer a közlekedésre. A buszjegy kiváltható a közlekedési elektromos kártyával – egy út fix 2Y, ha átszállsz, akkor csak 1Y. Ha nincs a buszon légkondi, akkor is csak 1Y. A buszok kisebbek mint otthon, csak két ajtósak, de ezért gyorsabbak is + kéziváltósak, szóval tudnak repeszteni. Több mint 900 buszjárat van Shanghaiban és elég gyakran járnak, hazafele is csak 2 percet kellett várnom, már jött is. Élmény volt. Az úton láttam Pudong kerület könyvtárát – egy nagyon hatalmas épület, majd még szerintem odamegyek, bejelentkezek, úgy hallottam angol nyelvű könvek is vannak.

Ma reggel kilenckor keltünk, reggeli után pedig elindultunk a piacra. Mint kiderült, a lakóparki busz nincs ingyen, 1Y/fő az ára – nem vészes. 10 perc alatt el is értünk a piacra, körbesétáltunk, mielőtt vásárolni kezdtünk.
Van egy gyümölcsös sor, két zöldséges sor, oldalt magok és szárított “dolgok”, illetve van egy tojásárus sor, egy húsos sor és egy egész halas-rákos részleg. Picit mindegyikről írok:

More »

Főzőcske

Panda Posted in Berendezkedés
3

Ma fél7kor kipattant a szemem, felkeltem, felöltöztem, és ittam egy kávét. A normális főzött kávé itt aranyárba megy, annyit meg nem iszom egyedül, hogy beruházzak egy jó kávéfőzőre, ezért még a szállodai szobából magunkkal hozott instant förmedvényt ittam, na de egy kis tejjel feljavítva már teljesen elfogadható, kellemes élményt nyújtott. 🙂

Mire megittam, már hallani lehetett némi nyikorgást Barni szobájából, és Peti is ébredezett. Peti felvette Barnit, átöltöztette, aztán reggeliztünk. Közben én elkezdtem itteni életünk első sütijét sütni, brownie-t kandírozott gyömbérrel. Aztán nekiláttam az ebédnek. A háznál lévő alapanyagokból gazdálkodva a menü a következő volt:

-fokhagymás őrölt köményes tőkehal egy ismeretlen zöldséggel átsütve-párolva, fekete szezámmaggal. (a zöldség mint kidrült, egy helyi kedvenc, csak az a baj hogy keserű mint állat, de ez a halon legalább nem érződött. A zöldség meg állítólag méregtelenítő, egészségmegőrző hatású, mindenesetre mi nem próbáltuk.) Lesz majd amúgy egy új kategóriánk, itt érdekes, időnként visszataszító ételeket fogunk tesztelni. 😀

-főtt rák citrommal, korianderrel

-fokhagymával átpirított spenót-szerű zöldség (annyi féle káposzta, meg hasonló van,és nem tudom a nevüket, bocsánat!)

-spárga sárgarépával, és hagymával pirítva

Ebéd 🙂

A végeredmény nem lett rossz, nekem csak a hal íze tetszett igazán, a többi elmegy, de majd lesz jobb is.

Időközben megérkezett az internetes szaki, bekötötte amit be kell, Barninak nagyon tetszett a dolog, a konyha és a nappali közt nem tudott nagyon dönteni, hiszen olyan érdekes dolgok történtek mindkét helyen. így történhetett, hogy a brownie kicsit túlsült, mert ez a rosszcsont manó eltekerte a sütőn az időzítőt. 🙂 Biztos így büntet, hogy még mindig a diétás kaját kapja, pedig már nagyon unja szegény…

Barniról annyit, csak hogy megnyugtassam a rokonságot, hogy ugye hétfő este volt még egy kis hányás, előtte meg péntek délután volt az egész délutánt betöltő rókázás. Na most a diétának, és gondolom a már itthoninak mondható környezetnek hála ennek nyoma sincs, viszont olyanokat böfög, csuklik, hogy mindig összerezzenünk miatta. Egy kicsit meg is ijedtem, mert nyilván ez egy óriási váltás neki,és pszichésen is megviseli. Kicsit utána is olvastam, hogy ez előfordul, de meg kell tanulnia hogy lehet a változással együtt élni, és amúgy is elmúlt, szóval szerintem nincs veszély, de ezt most le is kopogom gyorsan! 🙂 Még hétfőig diétázgatunk, és ha a csuklások nem múlnak el, azért megnézetjük majd egy dokival. Aggodalomra semmi ok. Úgy futkározik már a lakásban, mintha otthon lenne, és amire már rég volt példa, ma egyedül maradt a szobájában, és nem sírt, tovább játszott! 🙂

Ebéd után pakolásztam kicsit, Barni az istennek se akart aludni, én annál inkább. Peti fél2kor bement az irodába, aztán elbóbiskoltam. Fél4kor keltem, Barnabás ébresztett, uzsonnázott, aztán elmentünk sétálni. Felfedeztem egy másik játszóteret, itt már hinta is van, holnap kipróbáljuk! Igazából minden ami fontos, és kell, itt van egy köpésre, van bababolt, szupermarket, éttermet is találtam nagyon közel, van virágbolt is, játszótér, metró, mi kell még? Ti! Hogy itt legyetek! Mankáék jönnek júniusban, a többiekről még nem tudunk, de mi meg megyünk auguszus-szeptember környékén! Szuper!

Most már megvacsiztunk, és benyomtam a maradék zöld teás fagyit is amit vettünk. Elég jó! 🙂 Még egy dolog, amit Peti nem írt le tegnap: Minden, de minden úgy van itt becsomagolva, hogy semmiképp se tudd kinyitni. A tej, az üdítős doboz, a fagyi, a fűszerek, a műszaki cikkek… tényleg minden. Persze ha azt nézed, legalább nem folyik ki a táskában, stb.

Holnap pihizés lesz közösen, ma meg igazából csak a főzés volt említésre méltó, mert a nap többi részében lustálkodtunk. Kivéve Petit persze, aki hazafele vett webkamerát, úgyhogy holnaptól már nem csak hallhatóak leszünk skype-on!

Kisütött a nap!

zaqrack Posted in Berendezkedés,Tags: , , ,
4

Ma végre nagyon szép idő lett megint, ezért én is úgy alakítottam a napot, hogy délelőtt együtt le tudjunk menni a parkba picit játszani és ismerkedni a hellyel. Barni persze nagyon élvezte a dolgot, beszéljenek a képek!

Ami nagyon furcsa még az otthoni megszokott dolgokhoz képest, az az, hogy hétköznap Andi főz. De nagyon ügyes, ma finom szójaszószos csirke volt, brokkolival és zellerszárral. Ügyes nagyon, finom volt! Holnapra vettem friss rákot (de a még mozgó rákokat nem mertem megvenni) és tőkehalat (filézett). Kíváncsi vagyok ebből mit süt ki! 🙂

More »