Buszokról sok, meg egy kis bicikli

zaqrack Posted in Shanghairól,Tags: , ,
9

Andi mindig a napi eseményekről és a kajákról ír, én meg igyekszem más témákat mindig kicsit részletesebben körüljárni – ezeket a bejegyzéseket a “Shanghairól” kategória alatt fogjátok majd megtalálni. 🙂 Persze ez nem jelenti azt, hogy én nem eszem érdekes dolgokat, gondolom az apró közbeszúrt jegyzeteim alapján is – meg amúgy is kitaláltátok, hogy én is megkóstolok minden ételt amit Andi is, már volt is két olyan, ami csak nekem ízlett, neki nem – egy édes gumó és a kumquat – ezekről majd nekem kell írnom idővel. És persze ott van még hasonlóan várható eredménnyel a pácolt disznófül, a pirított malacorr és a hasonlók, de ezeket majd későbbre tartogatjuk, egyelőre a zöldség-gyümölcsé a terep 🙂

Na de most nem is erről akarok írni, hanem a buszokról. Korábbi látogatásaim alatt még sose buszoztam, nem volt időm kibogozni a járatok útvonalát. Sok minden változott. Egyrészt most egy kicsit tovább leszünk itt, tehát több időm van felderíteni, másrészt meg születtek jó kis honlapok, amik angolul is leírják és térképen is megmutatják a buszok útvonalát – sőt, a google maps kínai verzióján működik a buszos-metrós útvonaltervezés is! – pl. ez segített eldönteni, hogy holnap nem a virágkikötőbe megyünk, ahol épp 3 millió szál tulipánból vannak mindenféle formák és ábrák kirakva, hanem a botanikus kertbe (az egyikbe a kettőből), ahol szintén virágkiállítás van – már csak abból az okból kifolyólag, hogy az előbbi két és fél órányira van, a másik meg bő órára – persze taxival mindegyik gyorsabb lenne, de igyekszünk spórolni. Ez (mármint a spórolás) már önmagában egy jó ok a buszozásra.

More »

Qing Tuan

Panda Posted in Nyeled vagy mered?,Tags: ,
5

Ez a kis zöld izé már régóta foglalkoztat minket, nagyon sok helyen kapni, boltban, szupermarketekben, és persze az utcán frissen elkészítve is. Ma bele is botlottunk egy ilyen utcai árusba, tehát vettem is egyet. Az ára 2Y, olcsó! Ráadásul most, hogy így este utánaolvastunk, kiderült különösen szezonja van, hiszen tradíció, hogy a sírtakarító ünnepen (ami most van hétfőn-kedden) ezt eszik.

igen, tényleg ilyen színe van.

A zöld kis gombóc szerkezete természetesen egy külső burok, ami kissé puding szerű tapintású állagra, ízre pedig menzás spenótfőzelék, igen, a tojás íze is ott van benne, semmiképp sem megnyerő, nem jó, inkább semleges, de annál rosszabb. Természetesen mi más lenne a töltelék, mint az édes babpüré! 🙂

Igazából teljesen ehető, sokkal jobb, mint amilyennek kinéz, de többször köszönjük, nem kérjük! (esetleg majd jövőre ugyanekkor, de csak a hagyomány kedvéért 🙂

Csavargás a városban

Panda Posted in Felfedezés, Nyeled vagy mered?,Tags: , ,
8

Ez így nem működik, kérem! Nem írunk több posztot, amíg nem kommenteltek! Tisztelet, és köszönet a kivételnek, akinek mindig van hozzáfűzni valója! More »

Daifuku- japán töltött rizstésztagombócok

Panda Posted in Nyeled vagy mered?,Tags: , ,
3

Ezek itt japán süti félék, rizsliszt kívül, belül legtöbbször valamilyen töltelék lapul. Nagyon sok féle-fajta van, most 5öt mutatok be.

(Peti: a kínai fordítása a névnek 大幅, azaz nagy boldogság 🙂 Ha jól emlékszem van külön ilyen bolt is, ahol csak ilyeneket árulnak frissen készítve, mi most az előrecsomagolt készletből válogattunk a food plazaban. )

More »

Nasik – aszalt gyümölcsök és egyebek

Panda Posted in Nyeled vagy mered?,Tags: ,
3

Ma bementünk busszal a városba, és megnéztük a kaja plázát, amit Peti korábbról ismert. 5 emelet, tele éttermekkel, és boltokkal. Csak élelmiszert kapni. A gumicukros pult most nem érdekelt, azt ismerem otthonról, viszont volt egy, ahol mindenféle aszalt, szárított fura dolgot lehetett kapni, ebből teszteltem párat, és még folytatom majd. 🙂

More »

Vendégszoba elérhetőség

zaqrack Posted in Előkészületek
2

Hahó!

Felkerült ide a főcím alá egy kis fekete felhő Vendégszoba címmel, ahol rendszeresen frissítve megtalálhatjátok, mikor tudtok jönni látogatni minket. Alapesetben 2 embernek tudunk kényelmes szállást biztosítani, de ha nagyon nem jön össze máshogy, akkor 2+2 is megoldható, legalább nem fogunk unatkozni 🙂

Bár sajnos még az utazási/hazalátogatási időpontok elég képlékenyek részünkről, igyekeztem legjobb tudásom szerint ezeket is beírni a táblázatba, hogy tudjatok vele tervezni. A műsorváltozás jogát fenntartom!

Hétköznapok #1

Panda Posted in Berendezkedés, Konyha,Tags: , , ,
1

Az utóbbi napokban nem történt túl sok említésre méltó, de nektek kell az információ, tehát írok pár sort – sok képpel kiegészítve! 🙂 More »

Mangusztán

Panda Posted in Nyeled vagy mered?,Tags: ,
4

Ez egy gyümölcs, jelenleg elég drága, de a kísérletezés kedvéért vettünk két darabot.Kinézetre nem túl hívogató, és elárulom, hogy a pucolása sem egy egyszerű történet, bár azért nem is túl bonyolult.

A héja vastag, és keményebb, belül fokhagyma szerű cikkek, csak sokkal puhábbak annál. Magja nincs! 🙂 Ez egy nagy előny!

Íze valahol a mandarin és a barack között, de inkább barack, bár igazából egyik se, csak valamihez muszáj viszonyítanom.

Nem egy gazdaságos gyümölcs...

Mandulatej

Panda Posted in Nyeled vagy mered?,Tags: ,
1

Valamelyik nap hazafelé sétálva beszaladtunk szétnézni a közeli boltba. Volt ott minden. Picit az üdítős részlegen néztem körül, és a mindenféle nyugati lónyálon túl találtam ezt:

Hát nem meggyőző? 🙂

Ránézésre: A csinos fiatal csaj huncut mosollyal néz vissza, miközben a kezében a pohár, tele a fincsi tejjel. Jó a marketingje, mi? Én mindenesetre bedőltem neki, és mivel drágának se mondható(otthoni jobb narancslé árban van), megvettem.

Itthon aztán vágyakozva téptem fel a dobozt, majd megcsapott az illat! Erős technokolra elmékeztető! Igazából a mandula keserű héja is megfelelő lenne a leírására, de annál jóval töményebb. Az íze amúgy nem rossz, de nem lesz a kedvencem, és túlságosan is vegyi jelleget kap az ivás közben szétáradó “illattól”.

Van még. És nem biztos hogy elfogy. Azt hiszem ennyi elég is róla. 🙂

Virágzó hagyma

Panda Posted in Nyeled vagy mered?,Tags:
1

Ránézásre, és ízre is hagyma, csak az eddigi legfinomabb amit ettem. Nem csíp, nem túl erőteljes, kimehet az ember bátran emberek közé, nem is puffaszt, mint egyes társai. Az íze erőteljes, mégis édes, nagyon finom, kellemes. Gondolom néha akad otthon is, bár én még nem láttam, de érdemes lenne bevezetni. Én elsőre paradicsommal, pirítva készítettem. Jó lett.

Jó, jó, nem azt mondom hogy bármi extra különleges, de említésre méltó mindenképp, így került ide. így néz ki:

Virágzó hagyma

Elkészítve 9óránál