Ahogy korábban is írtam, nem az én stílusom a tengerparton heverős nyaralás. Őszintén megvallva az idilli körülmények ellenére itt is nehezmre esett pihenni az első két nap, utána azért belejöttem, meg persze kihasználtuk a fakultatív programokat is amennyire csak lehetett (ezekről megintcsak később)
De mit lehet csinálni a saját partszakaszunkon? Sok mindent -képeket mutatni róla egyszerűbb, mint írni, de azért megpróbálom 🙂
A hétvégét a fiúk és Andi nélkül töltöttem – az éves, immár rendszeres csapatépítő tréninget tartottuk a kollégákkal. Tavaly ugye Nanjing városába és egy közeli fürdőbe mentünk, idén a Zhoushan szigetek, azon belül is Zhujiajian szigete volt a cél. Itt már voltam Robiékkal két éve egy napot és úgy gondoltam mind a távolság, mind az árak, mind a szórakozási lehetőségek ideálissá teszik a csapatépítéshez. Csapatépítésre pedig szükség van, mivel ugye nincs irodánk és részben otthonról dolgozik mindenki így heti 1-2x találkoznak egymással a kollgégák egymással, kell némi közös program. Ez kb. 3-4 havonta egy nagyobb közös ebédben és az éves kirándulásban merül ki.
Nem volt jelen a teljes csapat, Kathy 6.5 hónapos terhes, ezért nem jött, Kay pedig családi elfoglaltság miatt nem csatlakozott – ellenben Cathy hozta a fiát is, így hatan vágtunk neki péntek késő délután a négy és fél órás buszos útnak. Meglepően simán sikerült taxikat szereznünk a célhoz érve, így már este 10-kor a szállásra értünk.
More »
A csütörtöki ünnepnapon ellátogattunk közösen a tengerpartra. Peti már volt korábban többször is bicajjal, társasággal és anélkül is. (nemrég kiderítettem, hogy egy a közelünkben megálló busz szinte egészen a partig jár, a végállomástól csak olyan bő fél óra séta a tengerpart, így megnyílt az út a családos látogatásra is, mert ugyan sokat bicajozunk együtt, az oda-vissza 55km azért sok lenne még…)
Felszálltunk a 989-es buszra, és nézelődtünk 32 megállónyit. A tengerparti piknikre félretett házi sütésü fahéjas csigák nagyon gyorsan fogytak útközben, picit aggódtunk, hogy mit eszünk majd a direkt erre az alkalomra vásárolt pokrócon ücsörögve.
(képek a bejegyzés végén)
A karaoke buli lecsengése után jól aludtunk, Ricsinek még egy nagyon enyhe hőemelkedése volt. Reggelre kiderült, miért – három új fogának a csúcsa bújt ki.
Reggelinél már kezdett erősen fogyóban lenni az otthonról hozott hazai, így bepróbálkoztunk az egyik kis reggelit árusító büfével. Ez nem volt jó kör, zöldséges tésztalevest kértem, ami tökéletesen íztelen volt, a tányér pedig koszos. Ott is hagytam. Szerencsére szembejött egy, a vállán nagy ládákat cipelő bácsi – valami eddig ismeretlen fehér lepényt árult, a tetején szezámmagokkal, középen barna – édes – töltelékkel. Ebből vettünk, finom volt, így azért lett elég reggelink.
Fél nyolckor keltünk mert még meg akartam kérdezni mikor megy hajó reggel – bár korábban telefonon már felhívtam a kikötőt, ahol azt mondták, csak egy hajó van, 11-kor (a dagály és időjárás szerint változik a menetrend), azért biztos ami biztos. Nem volt más, így maradt a 11 órás hajó.
Szép kényelmesen összepakoltunk, majd gondoltuk lesétálunk a kikötőbe, ha már itt van a közelben, majd ott elütjük az időt.
Rendkívüli bejegyzés a rovatban – ugyanis nem fényképeztem (pedig lett volna mit). Nem baj, úgyis túl sok vizuális inger éri az embert manapság. 50km-t sikerült tekerni alig több, mint két óra alatt (a tengerparton banánevést nem számolva), amivel nagyon elégedett vagyok. Az útvonalról azért van képem:
Ricsi születésével és anyukám ittlétével sor kerülhetett arra, amit már régóta terveztem – elbicajozni a tengerig. A Zhangjiabang csatorna a házunktól egészen a partig fut, az északi partján végig egy kellemes kis úttal. Illetve majdnem végig – ugyanis helyenként megszűnik, házba ütközik, falba ütközik vagy más akadály állja az ember útját. Ilyenkor a megoldás egy utcányit északra menni, és ott haladni tovább amíg vissza nem lehet kavarodni a partra. Vagy néha érdemes egy kicsit körülnézni, tényleg zsákutca-e az a zsákutca.
Az útvonal tehát így nézett ki, pár eltévedéstől kivéve oda-vissza ugyanott mentem:
az útvonal. Túlléptem a bűvös 50 kilométert!
Igazság szerint ezt az utat egyszer már bejártam a külső, S20-as gyűrűig – tehát kb. félútig. Utána viszont újdonságok jöttek. Szép nagy képekkel illusztrált beszámoló következik.
Nyaralásunk második napján Taohua (annyit tesz, hogy barackvirág) szigetét terveztük felfedezni.
Kilátás a pagodáról Taohua strandjára
Annyit tudtunk, milyen látnivalók vannak a szigeten és honnan indul a komp. Minden más rugalmas volt még a nap elején, mikor kilenckor telefonon ébresztett a recepciós, hogy megjöttek a buszjegyeink. Mivel ezt csak készpénzel lehetett kifizetni, és a kisebb szigeteken ki tudja van-e bank (az elővigyázatosság amúgy megalapozottnak bizonyult, nem nagyon van bank), ezért még kijelentkezés után elmentünk egy bankba készpénzt felvenni.
Sajnos egy helyen rosszfele kanyarodtunk, így a 10 perces út a kikötőhöz fél órás lett. Sebaj, legalább útközben kitűnő töltött batyut és péksüteményt tudtunk vadászni, igaz az előbbit külföldi áron, mert simán a duplájáért adták nekem – de nem álltam le 20Ft-on vitatkozni.